
A nemzet toxikológusa értékeli az éjszakát
2013-01-01 10:59:00 szorenyi.p
A Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán szokásos erős szilveszteri forgalom volt. Az idén is sok fiatal vitte túlzásba a bulizást - mondta Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezetője. Szilveszterkor leállt egy 60 éves férfi szíve, a mentők nem tudták megmenteni.
A fővárosi toxikológián dolgozóknak az elmúlt éjszaka összesen 69 esetük volt. Kábítószer használat miatt néhány embert kellett kezelni, a legtöbben túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek az osztályra. Emellett más mérgezéses esetek is történtek, vannak akik jelenleg is súlyos állapotban vannak.
A toxikológiára beszállítottak egy része már önállóan vagy szüleivel együtt elhagyta az osztályt - tette hozzá a toxikológus.
A mentőket országszerte 8 petárdabalesethez riasztották, és ebből 3 Budapesten történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két helyen okozott könnyű sérüléseket a petárda. Csongrád megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy-egy 50 körüli férfit talált arcon a tűzijáték, arc-, és szemsérülésekkel szállították őket kórházba. Szolnokon szintén egy 50 év körüli férfi járt rosszul, a kezében felrobbant petárda leszakította az egyik ujját.
Egy Fejér megyei kistelepülésen szilveszteri mulatságon esett össze egy 60 év körüli férfi, leállt a szíve, a mentőknek nem sikerült újraéleszteniük.
Ezeken felül szilveszter éjjelén számos verekedéshez is riasztották a mentőket. Ezeken általában könnyebb sérülések keletkeztek, de voltak súlyos sérültek is.
Öszességében a legtöbb munkát a földön fekvő részegek adták a mentőknek. A részegek mintegy 10 százaléka fiatalkorú volt, nem egy esetben felmerült, hogy az alkohol mellé valamilyen drogot is fogyasztottak