Elérhetik az USA-t az észak-koreai rakéták?

2012-12-23 10:38:00 j.protic

hírkép

Dél-koreai katonai szakértők vasárnapi bejelentése szerint a közelmúltbeli sikeres észak-koreai rakétaindítás azt jelzi, hogy Phenjan immár rendelkezik olyan technológiával, amelynek révén több mint tízezer kilométeres távolságba, vagyis akár az Egyesült Államokig is el tud juttatni rakétákat.

 

 

 



A szöuli szakemberek azt követően nyilatkoztak a témában, hogy megvizsgálták a december 12-én kilőtt északi rakéta tengerbe esett maradványait. "Elemzéseink és szimulációs eljárásunk alapján úgy ítéljük meg, hogy a rakéta képes több mint 10 ezer kilométert repülni, 500-600 kilogrammnyi terheléssel" - mondta el egy szóvivőjük. Bejelentették vasárnap azt is, hogy további darabokat találtak a rakétából.

Észak-Korea a nemzetközi közösség figyelmeztetésével dacolva indított rakétát tíz nappal ezelőtt. A kilövés hivatalosan az ország első műholdjának pályára állítására szolgált. Nyugaton azonban sokan katonai célú kísérletnek tartják a rakétaindítást, amely - korábbi rakétatesztekkel ellentétben - sikeres volt.

A dél-koreai szakemberek most közölt véleménye szintén az, hogy az indítás célja "inkább interkontinentális ballisztikus rakétatechnológia fejlesztése volt, mint űrkutatási célokat szolgáló rakétáé". Phenjan számára ENSZ biztonsági tanácsi határozat tiltja a rakéta-, illetve atomkísérleteket.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a phenjani állami sajtó beszámolója szerint a hét végén fogadást adott azok számára, akik hozzájárultak a sikeres rakétaindításhoz. Ezen állítólag arra szólított, hogy az országban fejlesszenek ki további, eltérő rendeltetésű műholdakat és nagyobb kapacitású hordozórakétákat.

Vasárnapi bejelentés szerint Dél-Korea - a rakétaindításra adott újabb reakcióként - engedélyezte, hogy a két ország határán kivilágítsanak egy karácsonyfa alakú toronyépületet. Észak-Korea ezt provokatív lépésnek tekinti, ezért Szöul az elmúlt években nem járult hozzá, hogy a keresztény csoportok az ünnepekre kivilágítsák a déli oldalon álló épületet.