Meztelen rockzenészek

2010-04-17 00:00:00 szorenyi.p

hírkép

A rasszizmus ellen készített fotósorozatot egy nőkből álló csapat Kabarcz Zsófi vezetésével. Elküldte nekünk a képeket és elmesélte elkészülésük történetét is. Ezt adjuk közre, derűvel és csipetnyi iróniával.



Mindenkit a Csepel Művek területére invitáltunk, ami egy elég halott, értsd lakatlan terület. A tomboló nyári hőség sem segítette a munkát. Az izzadságcseppek gyakran bekavartak. Ahogy egyre többen dobták le magukról a ruhát, egyre több jóhangulatú kép készült. A végén már jelentkeztek a zenészek, hogy ők szeretnének szerepelni. Igaz volt olyan, aki úgy jött ki Csepelre, hogy kijelentette, na, ő vetkőzni, azt biztos nem fog, de mikor elmondtuk neki a koncepciót, mutattunk néhány képet, 2 perc múlva már nem volt rajta ruha.

A kiállítás a budapesti Gödör Klubban látható.

A lányok esetében sokat segített, hogy a fotós gárda csak csajokból állt. A fiúkkal sem volt nehéz dolgunk, ha zavarban is voltak néhányan, elvicceltük.

Sok vádat kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a képek öncélúak, és egy sárga kacsától, meg egy Marilyn Monroe-s posztertől nem változik meg a rasszizmushoz való hozzáállás. De, hogy őszinte legyek, én már unom a dramatizálást, az ítélkezést és a nagy megmondásokat. Egy vidám hangulatú fotósorozat, ahol mindenki meztelen, bőven tudja azt az üzenetet közvetíteni, amit egy drámai hangvételű LE A RASSZIZMUSSAL kampány. Sőt, szerintünk több annál. Le a ruhákkal! Folytatjuk.