Négy felesége van a kínai vezetőnek

2012-12-06 08:28:00 j.protic

hírkép

Elbocsátották állásából egy észak-kínai város törvényhozóját, miután bebizonyosodott róla, hogy négy felesége és tíz gyereke van - számolt be a kínai média az esetről.

 



Li Csü-ven Sanhszi tartomány Hszican településének vezetője volt, s egyben a tartományi székhely, Tajüan népi gyűlésében képviselő. Falujában állítólag mindenki tudta, hogy négy felesége van, akik közül hárommal és kilenc gyermekével egy háztartásban is élt.

A sajtóbeszámolók szerint 2011-ben már nem választották meg újra a falubizottság élére, s ezzel megszűnt a "kiváltsága", negyedik feleségét és közös fiukat már nem tudta hivatalosan is a saját házába bejelenteni.

Az ügy alapos felderítésére a területi kormányzat bizottságot hozott létre, amelynek tagjai között van a népi gyűlés, a fegyelmi, a politikai és jogi, a közbiztonsági és a családtervezési osztály képviselője, valamint a polgári ügyek felelőse.

A 43 éves Li a bírósági tárgyalás időpontjának kiírásáig óvadék ellenében szabadlábon van, s minden jel szerint a házassági és a családtervezési törvény normáinak áthágásával vádolják.

Kínában az utóbbi időben megszaporodtak a különböző leleplezések, amelyek következtében kisebb-nagyobb vezetők buknak meg és kerülnek az igazságszolgáltatás elé. Többnyire a hatalmukkal való visszaélés, korrupció a vád ellenük.