Muszlim mecset homoszexuálisoknak

2012-11-30 18:43:00 szorenyi.p

hírkép

Párizs egyik keleti elővárosában megnyílt Európa első, homoszexuálisok számára is nyitott muzulmán imahelye. Az alig tíz négyzetméteres alapterületű imatermet egy buddhista szerzetes házában alakította ki egy 35 éves algériai származású, francia állampolgárságú férfi. Ludovic-Mohamed Zahed egy olyan "radikális befogadó" mecsetet hozott létre, ahol a homoszexuális, transzszexuális vagy feminista muzulmánokat is szívesen látják, mindannyian egy helyen imádkozhatnak.



Az első pénteken mintegy húsz hívet vártak Európa első progresszív muzulmán imahelyére. Az alapító azonban meg van arról győződve, hogy hamarosan sokkal többen fogják látogatni az új mecsetet.

"Nem magamnak csináltam. Hanem mindazoknak, akik nem érzik jól magukat a hagyományos imahelyeken" - hangsúlyozta Zahed, aki korábban a párizsi nagymecsetbe járt imádkozni, de ott azt érezte, hogy pikkelnek rá. Elmondta, hogy egyszer az élettársa füléből erővel próbálták meg kivenni a fülbevalót azzal az indokkal, hogy azt nem illik egy mecsetben hordani. Ezért olyan imahelyet hozott létre, ahol mindenki önmaga lehet, nem kell feszengenie identitása miatt.

A "befogadó" mecsetek lényege, hogy nők és férfiak, hetero- és homoszexuálisak együtt imádkoznak. Ilyen imahelyek már léteznek Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban és Kanadában is, de Európában ez az első.

"A magukat progresszívnek nevező muzulmánoknak nem egyszerűen az a céljuk, hogy saját kirekesztésük miatt egy szexuális kisebbséget képviseljenek az iszlám intoleránsnak és elavultnak vélt értelmezésével szemben, hanem meg akarják reformálni a muzulmán vallást annak érdekében, hogy nyitott és befogadó legyen a progresszív értékek felé" - mondta Florence Bergeaud-Blackler iszlámkutató.

Franciaországban egyetlen muzulmán szervezet és vallási vezető sem ismerte el az új mecsetet és nem is támogatja az ilyen imahelyek létrehozását. Dalil Boubabker, a párizsi nagymecset rektora elmondta, hogy nem kívánnak bűntudatot kelteni a homoszexuálisokban, de a befogadó mecsetet "közösségen kívüli" helynek tekintik.

Abdallah Zekri, a muzulmán vallás francia tanácsának felügyelete alá tartozó iszlámellenes cselekmények megfigyelő központjának elnöke szerint "aberráció" egy ilyen mecsetet nyitni. El Bekkay Merzakot, a franciaországi muzulmán egyesületek alelnökét pedig mindenekelőtt a mecset kifejezés zavarja. "Hívja másképp! Bárnak, találkozóhelynek vagy bordélyháznak, de ez nem mecset!" - hangsúlyozta a felháborodott muzulmán vezető. Hozzátette: "Ez provokáció a muzulmánok ellen és az iszlám semmibevétele".

Ludovic-Mohamed Zahed egyébként a 325 tagot számláló franciaországi muzulmán homoszexuálisok egyesületének Facebook-oldalán jelentette be a tervét, de a fenyegető kommentek miatt törölte a bejegyzést. A pontos helyszínt is titokban tartja és csak magánüzenetekben küldi el az érdeklődőknek az új mecset címét.