Tanárnak állt az X-faktor kárpátaljai sztárja

2012-11-06 18:49:00 szorenyi.p

hírkép

Megtartotta első iskolai tanóráját Demes Tamás, a 2011-es X-Faktor kárpátaljai döntőse – adta hírül a Kárpátalja hetilap.



Demes Tamás, egészen új szerepben és új közönség előtt mutatkozott be a minap: mikrofon helyett krétát ragadott, és megtartotta élete első óráját a leendő tanár úr - áll a cikkben. A kárpátaljai sztárjelölt a kötelező fellépések után az idén visszaült az iskolapadba, s folytatta tanulmányait a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanárképző Főiskola biológia karán.

Tamás már a válogatók és a döntők alatt is azt hangoztatta, hogy amint lehetséges, folytatni kívánja a tanulmányait. Szeptemberben így ismét diákká avanzsált, és nemrég – immár harmadik évfolyamos hallgatóként – átesett élete első éles tanári bevetésén a Beregszászi Magyar Gimnázium 11/b. osztályában.

- Nagyon izgultam az óra miatt, hiszen mégiscsak ez volt az első, és szerintem minden ember izgul, mikor valami újat próbál ki - nyilatkozta az óra után az X-Faktor kárpátaljai csillaga. – Legjobban attól féltem, hogy nem tudom majd lekötni a tanulók figyelmét, de azt hiszem, végül sikerült. Figyeltek is, és ahhoz képest, hogy 30-nál is többen voltak, úgy érzem, sikerült megértetni a témát, és átadni nekik mindent, amit akartam. Bár a tanárbácsi-szerep eléggé új a számomra, azért élveztem, és az óra közepe táján már egészen belejöttem.

Így debütált tehát a fiatal tehetség a lehető legkritikusabb és legőszintébb zsűri előtt, akiknek - természetesen - nagyon tetszett az óra.

– A mikrofont, persze, nem tettem le, és nem is áll szándékomban - nyilatkozta Espán Margarétának az ifjú tehetség -, hisz ha a jövőmre gondolok, még mindig inkább énekesként látom magam, mint tanárként.

(Palkó István)