Ő ölette meg a 11 éves kisfiút

2012-11-03 23:06:00 szorenyi.p

hírkép

A Kaposváron megölt kisfiú féltestvére feltette a Facebookra annak a nőnek a fotóját, akit a rendőrség is azzal gyanúsít, hogy részt vett a gyilkosságban. A fiatal lány posztjaiban megköszöni a részvétnyilvánításokat. Ír azonban arról a mérhetetlen fájdalomról is, amelyet Bence elvesztése miatt érez. A 11 éves Szita Bencét október 29-én, este 8 óra körül ölték meg. Rokanai és rendőrség 5 napig kereste a gyereket.



A Facebook oldalán elemi dühvel ír apja volt élettársáról a magát Lilu Chanell néven megjelenítő fiatal lány. Az egyik bejegyzésében úgy fogalmaz: SZENVEDJETEK !!! AMIÉRT AZ ÉN KIS TESTVÉREMMEL AKI TEHETETLEN VOLT ÍGY ELBÁNTATOK !!! A lány a feltételezett gyilkos fotóját is közreadta.

A rendőrség egyébként még vizsgálja, hogy a 46 éves nőnek mi volt a pontos szerepe a gyilkosságban. Az szinte biztos, hogy ő bérelte fel, pár ezer forintért, azt a két hajléktalant, akikkel együtt elkövették a gyilkosságot.

A nol.hu beszámolója szerint Szita Bencét a Felsőmocsoládon élő Gyöngyi Sándor nevelte. A most 47 éves, kaposvári férfi 1992-ben feleségével költözött a faluba. Hamarosan lányuk született, ám a házasság nem sokkal később tönkrement. Válás után az apa nevelte a lányát. Az elvált feleség 8 évvel később egy alkalmi kapcsolatból megszülte Bencét. Egy idő után ő is Gyöngyi Sándor nevelte.

Az egyik forgácsolóüzemben dolgozó férfi három éve ismerkedett meg P. Erikával, akinek volt már egy felnőtt lánya és egy Bencével egykorú fia. A két család összeköltözött, de az együttélés feszültségekkel volt terhes, ezért az asszony a fiával visszaköltözött a saját lakásába. Gyöngyi Sándor ezt követően is találkozott P. Erikával, s a jelek arra mutatnak, hogy az asszony azért ölte meg Bencét, mert úgy látta, hogy a fiú útjába áll nevelőapja és az ő viszonyának.

A gyilkosságról a megyei rendőrfőkapitány azt mondta, hogy rendkívül brutális volt. Úgy fogalmazott nincs az a karika, amely mellett erről televízióban beszélni lehetne. Úgy tudni, ásókkal és bottokkal agyonverték, majd elásták a 11 éves gyereket. Így találták meg az áldozatot szombat reggel a Kaposvárhoz közeli erdőben a rendőrök. A nyomravezetésben nagy szerepet játszott, hogy a későbbi gyanúsított asszony egymásnak ellentmondó tanúvallomásokat tett az elmúlt 5 napban.