Hajléktalanok ölték meg a 11 éves kisfiút
2012-11-03 14:36:00 szorenyi.p
A Kaposvári Egyetem mögötti lévő erdőben megtalálták annak a 11 éves kisfiúnak a holttestét, akit október 29-én tűnt el. A 11 éves Szita Bencét előre eltervelten, különös kegyetlenséggel ölték meg. A rendőrség három embert, egy nőt és két hajléktalan férfit gyanúsít a gyilkossággal a részleges beismerő vallomások alapján - írja sonline.hu.
A gyilkosság részletei nem tisztázottak, biztos azonban, hogy az elkövetéshez ásót és kést is használtak. A gyilkosok az áldozat kisfiú közvetlen környezetéből kerültek ki, az indítékok egyelőre nem ismertek.
A rendőrség lezárta szombaton délelőtt a Kapsvár városában található Fészerlakra vezető utat, csak az ott lakókat engedték be. Több egyen- és civil ruhás rendőrt lehetett látni a környéken, hivatalosan egyelőre senki nem nyilatkozik az ügyben.
Azt nem lehetett látni, hogy a bűnügyi helyszínelők pontosan merre dolgoztak, a helyszínre egy civil rendszámú rendőrségi jármű is érkezett. Bár az úttól néhány száz méternyire több épületet is látni lehetett, egyes információk szerint a közeli régi fészerlaki temető közelében tartózkodtak a rendőrök.
Az Index tudósítása szerint a rendőrség október 30-án kapott bejelentést a fiú előző napi eltűnéséről, de később kiderült, hogy a bejelentés hamis állításokat tartalmazott. Piros Attila megyei rendőrfőkapitány szerint a bejelentő állításai óráról órára változtak, és azt a gyanút erősítették, hogy ennek a személynek köze lehetett a bűncselekményhez.
A keresést először Sántos és Szentbalázs települések közti területen kezdték meg, ahol találtak egy sírt, amit el kezdtek ásni, és feltételezték, hogy a fiúnak szánták. A sírhelynél vér és szövetmaradványok is voltak. A pénteki napon a keresést áttették Toponár közelébe, és ott később ráakadtak a fiú holttestére.
A rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nyomozók azt érzékelték, hogy a feltételezett elkövetők „menekülnek, mondanak valótlan információkat, tévútra akarnak terelni minket.”