Kasszasiker Ben Affleck filmje

2012-10-29 13:27:00 j.protic

hírkép

Harmadik hete játsszák az észak-amerikai mozik Ben Affleck legújabb rendezését, Az Argo-akciónak azonban csak most sikerült megkaparintania a bevételi listák első helyét.



Az iráni forradalom idején játszódó film megtörtént eseményeken alapul: arról a mentőakcióról szól, amelyben a teheráni amerikai nagykövetség hat emberét sikerült kimenekíteni a képviselet épületéből az iráni diákok megszálló akciója után.

 

A film nagy siker a kritikusok körében, a jegypénztáraknál pedig ezúttal 12,4 millió dollárt keresett a Warner Bros stúdiónak. A politikai dráma jelenleg 60,8 millió dolláros összbevételnél tart.

Második helyre került a Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak című animáció, amelyre 9,5 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők az amerikai és a kanadai mozikban. A csalódást keltő harmadik helyet tudta csak megszerezni bemutatkozó hétvégéjén A felhőatlasz című szuperprodukció a Wachowski testvérek és Tom Tykwer rendezésében. Hiába a parádés szereposztás – Hugh Grant, Susan Sarandon, Halle Berry és Tom Hanks –, az alkotás csak 9,4 millió dollárt hozott a Warnernek.

A negyedik helyre csúszott vissza a múlt heti első, a Parajelenségek negyedik része, amely ezúttal 8,7 millió dollárt keresett. Az ötödik helyre került a Silent Hill – Kinyilatkoztatás 3D, hatodik az Elrabolva második része Liam Neesonnal, hetedik A maflás, nyolcadik a Sinister, kilencedik az Alex Cross, tizedik pedig a Fun Size lett.

A gyenge bevételi adatokra magyarázat lehet az amerikai baseball-bajnokság, valamint az Egyesült Államok keleti partját veszélyeztető Sandy hurrikán, amely minden bizonnyal sokakat távol tartott a moziktól.