Így repültek a magyarok 1929-ben Londonba

2012-10-13 08:13:00 szorenyi.p

hírkép

November 2-án lesz 83 éve, hogy a bátor utazó először repülhetett Budapestről Londonba. No nem közvetlenül, hanem számos leszállást beiktatva. A magyar főváros ugyanis egyik állomása volt annak a járatnak, amelyik Londonból indulva Indiába vitte el a kalandvágyó utasokat. Az első közvetlen BA-légikapcsolat 1967-ben jött létre, hogy manapság már napi 3 géppárt indítson a British Airways.



Tudták, hogy az első világháború előtt és alatt Magyarország komoly légi hatalomnak számított? Pedig az volt. Olyannyira, hogy 1913-ban Budapesten megalapították a Magyar Repülőgépgyár Rt-t, amely 1-2 év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb repülőgépgyárává avanzsált. Sajnos a világháború közbeszólt, a békeszerződés miatt a légiközlekedésre létrehozott vállalatot is be kellett zárni. Végül is 1922 novemberében indulhatott el az első menetrendszerű járat Budapest és Bécs között. 5 ember ülhetett a Fokker F-III. típusú gép fedélzetén, amely 140 km/h maximális sebességgel, 550 km-es hatótávolságon belül közlekedett.

Innentől kezdve némileg göröngyös úton, bukdácsolva, de fejlődött a magyar légi közlekedés. Ennek fontos állomása volt, hogy 1929 november 2-án Budapest is bekapcsolódott abba a légi útvonalba, amely Londont kötötte össze Indiávál. A British Airways elődje, az Imperial Airways repülte ezt a távot. Az már egy másik kérdés, hogy az út nem volt zökkenőmentes, volt olyan szakasza, amelyet a rossz időjárás miatt vonattal tettek meg az utasok.

A British Airways pár hónappal a II. világháború előtt, 1939 áprilisában repült először Budapestre, igaz szezonális jelleggel. Természetesen akkor még nem közvetlenül, Frankfurtban leszállt a repülőgép. Aztán jött a II. világháború és a rendszeres és közvetlen járatindításra sokáig kellett várni. A BA 1967-ben indított repülőgépet Budapestre. Igaz 1961 április 1-től már próbálkoztak egy London. Prága-Budapest útvonallal is, de ez alapvetően nem jött be.

1967 április 10-én azonban minden klappolt és megkezdődhetett a menetrendszerű üzemelés. Az első években már az akkor korszerűnek számító Vanguard típusú repülőgépek érkeztek Budapestre, de ez a kapacitás több mint bőséges volt, mivel az első esztendőben összesen 88 utast szállított a légitársaság Budapest és London között.

Azóta azonban már jelentősen változott a helyzet és manapság a BA már napi 3 géppárt üzemeltet London és Budapest között.