Steve Jobs nélkül nem az igazi az Apple

2012-10-08 12:57:00 szorenyi.p

hírkép

Egyértelmű, hogy az Apple a fejlesztők számára rendezett világkonferencián akart kirukkolni térképes kereső programjával, amely a Google termékével volt hivatva egy az egyben felvenni a versenyt – mondta Peter BoKiaer, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank szakértője. A kezdeményezésből azonban - szerinte - hatalmas bukta kerekedett.



Tim Cook irányítása alatt az Apple vezetése letért, sőt messzire sodródott a Steve Jobs által hosszú távra elképzelt pályáról, és egy teljesen más, nyilvánvalóan elhibázott úton hanyatt-homlok igyekszik gyors sikereket beseperni - írják elemzésükben a dánok. Túlságosan is optimista vállalkozás volt arra számítani, hogy elsőrendű termék kerekedik ebből a rövid idő alatt bevezetett saját térképes funkcióból. Ez a fejvesztett sietség szöges ellentéte annak, ahogy az Apple-nél a dolgok történni szoktak. Az Apple-t eddig olyan cégként ismertük, amely csak következetesen végiggondolt ötletekkel, konstrukciókkal és kibocsátásokkal áll elő.

MInt ismeretes a program hibát, hibára halmoz. Településeket a tenger közepére, sőt az Északi-sarkra is helyezett már, de Magyarországon is komoly tévedései vannak. Az Apple egyébként másfél héttel az iPhone 5 bemutatója után bocsánatot kért a hibékért és gyors javítást ígért.

A kérdés, hogy a befektető milyen tanulságot vonjon le ebből? A Saxo Bank elemzője úgy fogalmaz: én személy szerint magasabb kockázati felárat kérnék, avagy azonos nyereség mellett alacsonyabb P/E szorzó szerint fizetnék, mert ami történt, ékes bizonyítéka annak, hogy az Apple új vezetése nincs Steve Jobs-szal egy súlycsoportban. Úgy tűnik, mintha az Apple a Steve Jobs megérzései szerint megalkotott terméksorozat utolsó darabjaiból is kifutott volna.