Három olimpiai arany távozik Magyarországról
2012-09-25 13:28:00 szorenyi.p
Janics Natasa bolgár férje nem tanult meg magyarul, elzárkózott diplomája honosításától, nem találta nálunk a pontos helyét, ő a gyenge pont, amit a szerbek kihasználnak. Janics Natasa magától soha nem hagyná el Szegedet, fordulat még most is lehetséges - mondta a szegedi kajak-kenu klub vezetője a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Petrovics Kálmántól Janics másfél hete telefonon kérte az egyesületi kilépőpapírokat, klubja nem gördít elé akadályt.
„Natasával másfél hete beszéltem utoljára, röviden telefonon. Akkor jelezte, hogy megvan a váltási szándék a részükről, a férje pedig már döntött is, kint marad. Az egyesülettől a hozzájáruló papírt kérte a külföldi versenyzéséhez. Ezt kell majd a szövetségnek csatolnia szeptember végéig, ha jövőre már szerb színekben akar kajakozni. Ez a beszélgetés egyértelművé tette számomra Janics távozási szándékát, de egyben azt is: kint még nincs megállapodás. Legjobb tudomásom szerint most Bulgáriában van a házaspár. Nem tudjuk, mikor térnek vissza Szegedre, előbb szeptember közepére, majd 19-ére vártuk őket.” - jelezte Petrovics Kálmán.
„Egyelőre csak abban lehetünk biztosak, hogy Natasa férje részéről van meg a szándék Magyarország elhagyására, az országváltásra. Nem értem pontosan Andrian Douchev nagyon nagy elvágyódását - valószínűleg nem találta meg nálunk a pontos helyét. Önmagától Natasa soha nem ment volna el Szegedről, a szerb szövetség azonban megtalálta a versenyző gyenge pontját a bolgár férj személyében, egyértelműen erről van szó.” - jelentette ki a szegedi kajak-kenu egyesület vezetője.
„Nem érződött korábban Janics férjén az elvágyódás, egy jel lehetett csak: bolgár diplomája honosításától elzárkózott, hiába fordítottuk le magyarra. Nem értettem az okát, bár különösebb iparkodást a magyarosodásra tényleg nem éreztem benne: két és fél év alatt Natasa egész jól megtanult magyarul beszélni, Andrian nem igazán.” - tette hozzá Petrovics Kálmán.
„Mi mindent megtettünk azért, hogy jól érezze magát, kiszolgáltuk őket. Kovács László vezetőedzőnk mellett Douchev komoly szerephez jutott, végig Natasa mellett lehetett. Ő nem volt hivatalosan tréner, ám néha át is vette az irányítást, ami valamikor jó volt, máskor kevésbé. Konfliktus ebből nem volt, mert Kovács mester alkatilag kerüli az ilyen ütközéseket, inkább kezelni próbálta ezt a kapcsolatot.” - mondta a klubigazgató.
A szegedi klubvezető az ügy többféle kimenetelét is kilátásba helyezte: „Minden további nélkül el tudok képzelni ebben az ügyben egy visszafordulatot is: ha Natasa visszajön azzal, hogy nem sikerült a szerbekkel dűlőre jutnia, tárt karokkal várjuk. A szerb szövetségnek pénze nincs Natasára, az biztos. Elvileg mi is kérhetnénk érte pénzt, hisz év végéig van szerződése velünk, utána pedig megakadályozhatnánk, hogy náluk versenyezzen. De mi semmiféle akadályt nem gördítünk elé. Sőt: ha el is megy, nálunk bármikor edzhet, ő szegedi, közénk tartozik.”
„Milan Janics - Natasa édesapja - és edzője, Kovács László 1977 óta voltak partnerek és barátok, ez egy nagyon mély és régi viszony. Ha Sydney után az ausztrálok kicsit okosabbak, akkor Natasa ma az ő színeikben versenyezne, de mi bátrabbak voltunk akkor, így került hozzánk.” - tette hozzá Petrovics a kapcsolatok komolyságát érzékeltetve.