Sokat isznak az orosz sofőrök

2012-09-23 14:32:00 j.protic

hírkép

Egy nap alatt 131 ittas gépkocsivezetőt állítottak elő a rendőrök az orosz fővárosban, miután szombaton egy részeg autós hét embert gázolt halálra egy buszmegállóban.



A moszkvai közlekedési felügyelet közlése szerint az előállított gépkocsivezetők közül hatvanan nem voltak hajlandóak orvosi vizsgálatnak alávetni magukat. Hárman közülük balesetet okoztak.

A Moszkovszkij Komszomolec című orosz bulvárlap online változatán közöltek szerint a fővárosi rendőrség sajtószolgálata időközben módosította a szombati baleset adatait. A hét halott közül három kamasz volt, de csak két felnőtt áldozatot sikerült eddig azonosítani. A balesetnek három sérültje is volt.

A moszkvai Minszkaja utcában részegen gázoló 30 éves férfi időközben bevallotta, hogy a tragikus balesetet megelőzően két napig ivott. Az orosz fővárosi rendőrség közzétette a honlapján a férfi kikérdezésekor készült videofelvételt, amelyen Alekszandr Makszimov azt is kijelentette, hogy azért, amit elkövetett, főbe kellene lőnie magát.

A férfi egyes adatok szerint legalább 200 kilométeres sebességgel rohant bele a Moszkva nyugati részén található forgalmas út mentén lévő buszmegállóba. A háromsávos út belső sávjából akart áttérni a szélsőbe, de elveszítette uralmát a Toyota gépkocsi felett. A járdaszigeten még hosszú métereket sodródva tarolta le a buszmegállót és ütött el tíz embert.

A tragédia helyszínén sokan virágot helyeztek el. A Rosszija 24 hírtelevízió riportjában megszólalók elmondták, hogy azon az útszakaszon gyakoriak a balesetek.

A moszkvai belügyi igazgatóság közlése szerint Makszimovot korábban öt alkalommal vonták felelősségre a közlekedési szabályok megsértése miatt. Két éve ittas állapotban vezetett, idén pedig két alkalommal is túl gyorsan hajtott. A többi esetet nem részletezték.

Oroszországban a közlekedési felügyelet adatai szerint évről évre nő az ittas vezetés miatt bekövetkezett közlekedési balesetek száma. Tavaly 2100 ember halt meg a részeg sofőrök által okozott 12 és fél ezer balesetben.