Janicsnak elment a kedve a kajakozástól

2012-08-11 12:11:00 szorenyi.p

hírkép

Kicsit elment a kedvem a kajakozástól - mondta Janics Natasa a kétszáz méteres kajakdöntő után a londoni olimpián. A 10 hónappal ezelőtt szült klasszis a mostani játékokon nem tudott aranyérmet szerezni.



Amikor kimentem a pályára, nem éreztem magamban azt az erőt, amit szoktam - mondta a verseny után Janics Natasa. Lehet, hogy túl nagy volt a szél és ez zavarta meg. Még nem tudja. Végül arról beszélt, hogy "most végig kell gondolnom, mit kell másként csinálnom. Azt érzem, hogy a koromhoz képest túl sokat versenyeztem az idén, és talán emiatt maradtam le az aranyról kétszer is".

A 30 éves pekingi olimpiai bajnok csütörtökön ezüstérmes lett Kovács Katalinnal 500 méteren, majd pénteken favorithoz méltó magabiztossággal, elő- és középfutamát is megnyerve biztosította helyét a legjobb nyolc között a legrövidebb távon. Már akkor látszott ugyanakkor, hogy a fináléban nagyon nehéz dolga lesz, mivel ellenfelei is rendkívül gyorsak. A legjobb idővel az aktuális világbajnok új-zélandi Lisa Carrington került a fináléba, Douchev-Janicsé volt a második eredmény.

A döntőben rajtuk kívül az ukrán Inna Oszipenko-Radomska, a spanyol Teresa Portela Rivas, a brit Jess Walker, az orosz Natalja Lobova, a lengyel Marta Walczykiewicz és a portugál Teresa Portela készülődött a rajtra az Eton Dorney központban, ahol a tömött lelátókon ezúttal is rengeteg magyar foglalt helyet és hallatta a hangját.

Janics ezúttal közepesen rajtolt, féltávnál pedig Walczykiewicz vezetett. A hajrában aztán jött Carrington és Oszipenko-Radomska, és Douchev-Janics is egyre feljebb kapaszkodott, de végül a győzelemre nem volt esélye. Az arany az új-zélandié, az ezüst pedig az ukráné lett. A klasszis magyar versenyző így egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel távozhat a brit fővárosból.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban.



A drukkerek között ott volt Áder János köztársasági elnök, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.