Mitől zöld az olimpia?

2012-08-10 17:48:00 j.protic

hírkép

Minden idők legkörnyezetkímélőbb olimpiáját igérték a londoni játékok szervezői. Azt, hogy nem csak üres szlogenről volt szó a helyszínen lépten-nyomon érzékelhettük.



A versenyek nagy részének otthont adó Olimpiai Parkban a legkisebb részletekre is gondosan ügyeltek a rendezők. Még arra, is hogy az Olimpiai Stadiont körülvevő három mestreséges folyócska partján szemet gyönyörködtető virágmezőt helyeztek el, ami üdítően hatott a betontengerben. A mezei virágok a természet közelségét voltak hivatottak érzékeltetni. A környezetkímélő szeparált hulladékgyűjtés szinte természetesnek tűnt. Nem csoda, hogy az olimpia lebonyolításának egyik alapillére az újrahasznosítás és a fenntarthatóság volt.

Többek között ezzel az elképzelésével győzte meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéshozóit a brit főváros, amikor megpályázta a 2012-es nyári játékok megrendezését. „Befektetés a jövőbe” – ez pedig már a megvalósíthatósági projekt neve volt, amelynek keretében London eddigi legszegényebb, legelmaradottabb, ráadásul mindeddig legszennyezettebb területeinek egyike ad otthont az olimpiai falunak, és a versenyek nagy többségének.

A játékok fő helyszínéül szolgáló keleti külvárosi részt – amely a Big Bentől mintegy 10 km-re esik – korábban a brit őváros egyik legelmaradottabb részének számított. A talaj erősen szennyezett, az épületállomány romos, a közműellátottság szórványos, a közlekedési kapcsolat pedig erősen hiányos – volt. Miközben sorra emelkednek az olimpiai létesítmények, hatalmas zöld parkok létesültek, . A tervek szerint az olimpia után a központi stadion körüli térség a legnagyobb városi parkká alakul, amelyet Európában az utóbbi 150 évben építettek.