Veszélyes a váltott műszakos munka

2012-07-30 14:31:00 j.protic

hírkép

A váltott műszakban dolgozóknál némiképp magasabb a szívroham és a szélütés kockázata, mint a kizárólag nappali műszakba járó embereknél - derül ki kanadai és norvég kutatók kétmilliónál több dolgozóra vonatkozó tanulmányából, amelyet a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban tettek közzé.



A több műszakos munkavégzést korábbi tanulmányok kapcsolatba hozták már a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának nagyobb kockázatával is.

Az áttekintő elemzésben (metaelemzés) 34 korábbi vizsgálat adatait összesítették és analizálták. Az eredmény azt mutatta, hogy a váltóműszak 23 százalékkal növelte a szívroham és 24 százalékkal más koronáriás betegségek, míg 5 százalékkal a szélütés kockázatát.

Ugyanakkor a kutatók hozzátették, hogy a több műszakos munkarend nem volt összefüggésbe hozható a szívproblémák miatti halálozási arány megemelkedésével.

Dan Hackam, a kanadai Western University professzora elmondta, hogy a váltóműszakban dolgozók esendőbbnek bizonyultak az alvás- és étkezési zavarokkal szemben is - írta a BBC hírszolgálata (http://www.bbc.co.uk/news/health-18996082).