Királynők és modellek közt

2014-07-12 07:00:00 superadmin

hírkép

Mikor még kicsi volt, Csizmadia Évának már az iskolában is mondták, hogy szeretik fotózni.

Ennek dacára csak később kapott lehetőséget arra, hogy modellek és szépségkirálynők közt pózoljon. Munka közben érte a felkérés, melyre először nemet mondott. Végül mégis elment fényképezkedni.



Az ifjú és csinos hölgy rendkívül aktív. Szeret sportolni, biciklizni: otthon hetente kétszer is megtesz harminc kilométert két keréken.

A hét másik részében futás helyett inkább táncos aerobikkal tartja karban izmait. Azért is zumbázik szívesebben, mert szerinte jobban átmozgatja a testet, annak minden egyes porcikáját. Ezzel azonban még nem ért véget Évi napja: esténként érettségi felkészítő tanfolyamra jár.

A ruházati eladóit végzett lány kávéházi felszolgálóként is dolgozik olykor. Ám a vásárlás és a ruhák nemcsak a munka miatt, de kedvtelésből is érdeklik.

Nagyon szereti Spanyolországot és Kubát. Évi azt is megosztotta velünk, hogy legutóbb a Kanári-szigetekre is elment a családdal. Bár még nem tud spanyolul, a tájak és a tengeri gyümölcsök, főleg a rák, mindenképpen a szíve közepébe lopták magukat.