Szigorúbb büntetések gyorshajtásért

2012-07-25 12:03:00 j.protic

hírkép

Szlovákiában ismét emelték a közlekedési kihágásokért kiszabható bírságot.. Utoljára fél éve módosultak a tarifák. A rendőrség most a gyorshajtókat vette célba.



A pozsonyi Pravda beszámolója szerint ha valaki 45-49 km/órával lépte túl lakott területen kívül a megengedett sebességet, hétfőn még 290 eurót fizetett, keddtől, július 24-től azonban már 400 eurót. A legmagasabb kiszabható büntetés gyorshajtásért továbbra is 650 euró.

Michal Slivka, a rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a büntetések emelésének célja a balesetek számának visszaszorítása. Szlovákia ugyanis megígérte az EU-nak, hogy 2020-ig 172-re szorítja a balesetek áldozatainak éves számát. A lap szerint ez egyelőre nem tűnik reálisnak, ebben az évben ugyanis már 158 személy vesztette életét az utakon.

A rendőrség a büntetések szigorítása mellett emelte azt a sebességhatárt is, melynek túllépésénél a büntetés ügyét kötelezően a közlekedésrendészet kezeli közigazgatási eljárásban. Eddig lakott területen 40 km/óra, lakott területen kívül pedig 50 km/óra volt a megengedett sebesség túllépésenek határa, ez azt jelentette, hogy a kihágást a közlekedésrendészet kezelte, mely utólag állapította meg a büntetést. Az új szabályok szerint az új határ 60 km/óra – ha a megengedett sebesség túllépésének mértéke ezt a határtnem éri el, a közlekedési rendőrök szabhatják ki a magasabb büntetést a helyszínen. Ez a rendőrség szerint gazdaságosabb lesz, mint az eddigi rendszer.

A már említett változásokon kívül a rendőrség felújította a figyelmeztetés intézményét. Ezt még 2009-ben vezették be, abban az esetben élnek vele, ha a sebességtúllépés nem éri el a 6 km/órát. Miután bevezették a fix gyorshajtási büntetéseket, már nem használták, mivel állítólag elvesztette nevelő hatását. „A figyelmeztetés egy nevelő intézkedés, mellyel a legkisebb vétségeknél élnek” – magyarázta a szóvivő.