Rékasi megütötte Détárt

2012-07-19 08:34:00 szorenyi.p

hírkép

A díszlet és a jelmez is kezd összeállni, egységes egésszé olvadni. Most szinte “nulla – huszonnégyben” a darabot próbáljuk, végezzük az utolsó simításokat - írja hivatalos honlapján Rékasi Károly. Feleségével, Détár Enikóvel ugyanis a Rózsák háborúja című fekete játékra készülnek. Bemutató július 20-án, pénteken a Városmajorban.



Minden válás valahol egy házassággal kezdődött. Szerelem első látásra, ásó-kapa, azután a hétköznapok. Rózsaszín köd után éles, hideg fények, illúziók után a valóság, munka, gyerekek, percre beosztott idő, monotónia… És a szeretet lassan átalakul - de mivé?

Warren Adler vérbő fekete komédiája egy tizenhét éves kapcsolat felbomlásának, egy otthon, egy élet, egy álom széthullásának hiteles, olykor harsány, olykor hátborzongató, olykor meghökkentő, de végig nagyon emberi története. A műből film is készült, amelyben Michael Douglas volt az egyik főszereplő.

A Détár-Rékasi házaspárnak nem az első ilyen fellépése. Korábban nagy sikerrel ment a Jelenetek egy házasságból című előadás, amelyben szintén ők játszották a két főszerepet. Érdekesség, hogy a játszási jogokat a népszerű színészek maguk vásárolták meg, tehát egyfajta vállalkozásban adták elő. Így van ez a Rózsák háborújával is.



A fekete komédiát Sediánszky Nóra rendezésében 2012. július 20-án láthatja a magyar közönség.