Orbán Viktor pöttyös labdával uszodát avatott

2012-06-19 13:17:00 szorenyi.p

hírkép

Sötét öltönyben és nyakkendőben avatta fel a nagykátai új gyógyfürdőt Orbán Viktor. Közben a fiatalok fürdőruhában pancsoltak. A miniszterelnök egyébként Magyarország egyik kincsének nevezte a termálvizet.



"A víz megléte az élet első számú feltétele, felhasználásának módja pedig a civilizáció fokmérője, és nem kell ahhoz minden újságot elolvasni, hogy tudhassuk, a vízhiány világszerte komoly gondokat okoz hamarosan" - mondta a megnyitón Orbán Viktor.

Orbán Viktor hozzátette, hogy a nagykátai fürdő nem az állam ajándéka, mert bár az új Széchenyi-terv támogatásával épült, de az csak a költségek felét fedezte, a másik felét ugyanis a helyiek teremtették elő.

A település fideszes polgármestere, Kocsi János az ünnepségen felidézte, hogy öt évvel ezelőtt döntöttek a fürdő és környezete fejlesztéséről. Elmondta, hogy a mostani után további újításokat is szeretnének megvalósítani, a tervek között csúszda és tanmedence kialakítása is szerepel.

Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója a több száz millió forintos beruházásról szólva közölte: egy évvel ezelőtt kezdtek hozzá az építkezéshez, amelynek során - zöldmezős beruházásként - megvalósult a mintegy 1300 négyzetméter hasznos alapterületű, háromszintes, akadálymentesített fürdő, és átépítettek egy medencét is a strand területén.

Az Index viszont arról ír, hogy a település még 2009-ben, azaz az előző kormányzat alatt pályázott. Ráadásul 2010 márciusában a város önkormányzatának a lapja, a Nagykáta Hírmondó már megírta, hogy a pályázatukat a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága vezetője támogatásra érdemesnek ítélte.