
Nem kellett kivégezni, mert röhögött
2012-05-15 05:54:00 szorenyi.p
Belehalt a nevetésébe egy kínai férfi, akit pár perccel korábban elítéltek. A halálos verdiktet azonban már nem tudták végrehajtani, mert a bűnöző a röhögőgörcsében életét vesztette.
Azt nem lehet tudni, hogy miért kezdett el nevetni a bírói döntés után. A férfit amúgy rablógyilkosság miatt ítélték golyó általi halálra, és amint elhangzott a verdikt, úrrá lett rajta a végzetes röhögőgörcs. Még azután is kacagott, hogy kivezették a tárgyalóteremből, pár perccel később pedig belehalt a nevetésbe. Az ítéletet még aznap végrehajtották volna.
A férfi egy bírót ölt meg 9 késszúrással, 60 ezer jüant, csaknem 2 millió forintot, zsákmányolt tőle. Tettét bevallotta, és azt is, hogy nem volt kedve nehéz munkához, inkább gyorsan szeretett volna meggazdagodni.