
2012-04-20 15:13:00 szorenyi.p
Jártak már Margarita szigetén? Pedig nincs messze! Még Venezueláig sem kell igazán elmenni. Mindenesetre, aki eljutott már ide, az furcsa időutazáson vehet részt festői környezetben. A Világszámmal most bepillanthat ebbe a furcsa idillbe, ha hallgatja az Inforádiót.
A szigeten nagyon sok külföldi menekült él. A hivatalnokok elnézőek, és mindent el lehet náluk intézni. Az egyik étteremben a pincér német katonaszökevény, Piszkos Fred és Fülig Jimmy otthon érezné magát. Egy új útlevél 160.000,-Forintnak megfelelő összegbe kerül. Lehet venni jogosítványt is, de felesleges, mert úgy sem kéri senki. Az itt élő európaiaknak az első évük 5-6 millió forintba kerül, ha hirtelen kell hazájukból távozniuk. Ha nem, akkor minden jóval olcsóbb.
Itt az átlaghőmérséklet 35 fok körüli, és alig esik. Pálmafa annyi, mint hangya, és gyönyörűek a strandok. Az a lényeg, hogy ne hallgassunk a tanácsokra. A helybeliek ugyanis kikiáltották a legjobb beachnek azt a partszakaszt, ahol még David Hasselhoff is fuldokolna. A hullámok olyan nagyok, hogy a kisgyerekek nem tudnak rendesen fürdeni, de legalább néha moszatos a víz. Viszont nagyon hosszú a strand, tehát ideális terep a kókuszdió és fagylaltárusoknak. Az igazán fantasztikus partokon a helyiek lubickolnak, ezeket érdemes felkeresni.
A turizmusból amúgy is van még mit tanulniuk a szigetlakóknak. A vízi vidámparkban fürödni nem lehet, csak megnézni az óriás csúszdát, a delfinárium épülete pedig leégett orosz laktanyához hasonlít. A delfint hozni kell, ha éppen nincsen nálunk, a show elmarad. Van viszont rozsdás óriáskerék, ezzel vigasztalódhatnak a látogatók.