2012-04-18 10:41:00 szorenyi.p
A minisztériumi emberek számolgatnak és mindig arra jutnak, hogy érdemes emelni a benzin adóját. Ettől, legalábbis a terveik szerint, több pénz folyik majd be az államkasszába. Ez közel sincs így. Az emberek ugyanis egyre kevesebb benzint vesznek. Legalábbis itthon.
Csökkent az első negyedévben az üzemanyag fogyasztás, benzinből 4,1 százalékkal, gázolajból 1,9 százalékkal fogyott kevesebb, mint egy évvel korábban. Tavaly 2,7 százalékkal csökkent az üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak adatai szerint, a benziné 5,7 százalékkal, a gázolajáé pedig 0,1 százalékkal mérséklődött.
Az elmúlt évben összesen 2,88 milliárd liter üzemanyag fogyott, míg egy évvel korábban 2,96 milliárd liternyi.
A héten újabb 4 forinttal nő a 95-ös benzin ára a hazai töltőállomásokon. Az országos átlagos ár így 454 forintra emelkedik szerdától. A gázolaj ára ezen a héten nem nő, 442 forint marad az átlagára. Tavaly ilyenkor 383 forint volt a benzin országos átlagos ára, a gázolajé pedig 375 forint. Így a benzin 71 forinttal kerül többe, a gázolaj 67 forinttal, mint tavaly áprilisban.