Harcsaszörnyet fogtak Magyarországon

2012-04-11 17:51:00 szorenyi.p

hírkép

Óriásharcsát fogott a hortobágyi Kadarcsi csárda melletti tóban egy helyi horgász: Csendes Lajos segítőjével együtt 1 óra 10 percen át fárasztotta a 224 centiméter hosszú kapitális példányt. Az állat 40 éves lehetett.



Előbb a partról próbálták fárasztani a halat, de az olyan erővel és iramban vitte a zsinórt, hogy a horgász és segítője, Tóth János csónakból volt kénytelen követni a zsákmányt, amelyről ekkor már sejtették, hogy méretes lehet. Még most is görcsben a karom, pedig nem vagyunk gyenge embere" - mutatta a hajsza nyomait szerda délelőtt a kisportolt horgász, aki két éve már fogott egy 60 kilogrammos busát a Kadarcsi tóban.

Öt éves korom óta horgászom, itt nőttem fel a tónál. A most fogott 224 centiméteres, 71 kilogrammos harcsa nemcsak az általam valaha fogott legnagyobb hal, de tórekordnak is számít - mondta a 30 éves horgász, és némi megilletődöttséggel tette hozzá: ez a hal már akkor itt úszkált a tóban, amikor én még meg sem születtem. Elárulta, hogy harcsapaprikás készül a mértes példányból, amit ő maga fog megfőzni. Alighanem az ízekkel sem lesz majd baj, mert - mint kiderült - Csendes Lajos szakács egy debreceni étteremben.

A Kadarcsi tóból kifogott harcsa egyébként a legnagyobbak közül való. A nem hivatalos világrekordot eddig egy német horgász állította fel, aki Olaszországban, a Pó folyóból 251 centiméter hosszú, 117 kilogrammos harcsát emelt ki. Magyarországon 2010-ben a Töröcskei tóból fogott ki egy horgász egy 230 centiméter hosszú, 113 kilogrammos harcsát, ami hazai rekordnak számít.