A táncházmozgalom elismerése

2012-03-26 16:39:00 superadmin

hírkép

Az OTP Bank által életre hívott Táncház Díjjal évente egy, a mozgalom fejlődéséhez aktívan hozzájáruló népzenészt vagy néptáncost tüntetnek ki.



Az idén negyven éves mozgalom nemrég maga is komoly elismerésben részesült: a táncházat mint módszert az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága felvette a "Legjobb megőrzési gyakorlatok" regiszterébe. Nem véletlenül: míg korábban az amúgy még élő néphagyományok szinte csak a múzeumban, holt anyagként voltak hozzáférhetőek az érdeklődő városi közönség számára, a táncházak lehetőséget teremtettek -és teremtenek ma is -, hogy a népzene és a néptánc élőben, a maga funkciójában legyen megismerhető és elsajátítható.

A kerek évforduló lesz a meghatározó motívuma a március 31. és április 1. között a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárnak is. A rendezvényen ünnepélyes keretek között adják át a Táncház Díjat. Olyan népzenészt vagy néptáncost tüntetnek ki a 100.000 forint pénzjutalommal is járó Táncház Díjjal, aki előadóművészi, oktatói vagy gyűjtői tevékenységével aktívan kapcsolódik a táncházmozgalomhoz. Most nem a szakma sokszor állami kitüntetésekkel elismert "nagy öregjeit" díjazzák, hanem azokat a fiatal zenetanárokat, táncpedagósusokat vagy tánctanítókat, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

"Az OTP Bank különös figyelmet fordít arra, hogy tevékenységével elősegítse a közösségi értékek, a hagyományok ápolását, valamint a nemzeti értékek megóvását. Ezzel a díjjal minden évben annak a munkáját szeretnénk elismerni, aki nap, mint nap rengeteget tesz nemzeti kulturális értékeink megőrzéséért." - mondta el Nagy Zoltán Péter marketing igazgató.