Még a csíkok is be voltak rúgva

2012-03-11 22:03:00 szorenyi.p

hírkép

Feltehetően a világ leggirbegurbább sávfelfestését produkálták brit útjavítók: nemcsak az út közepét elválasztó szaggatott vonalat sikerült meggörbíteniük, de még maguk a csíkok sem sikeredtek egyenesre.



A még internetes mémmé is válható negatív szenzációt Devonban, Ashford és Chivenor települések között lehet megcsodálni, egy meglehetősen forgalmas úton csúfoskodik a mű. A napokban felfestett szaggatott és egyenes elválasztó vonalak közül egyetlen egyet sem sikerült egyenesen meghúzniuk az illetékeseknek.

"Olyan, mintha valakit akkor próbáltak volna betanítani a szakmára, és épp a világ legügyefogyottabb emberét fogták ki, mert szerintem nulla gyakorlattal is sikerülhet legalább egy csíkot egyenesen húzni. Kíváncsi vagyok, hogy ugyan hányadik vonal után észlelték, mit művelnek" - idézett egy arra közlekedő autóst a The Sun című brit lap.

A megdöbbentő tévedés után a festést végző kivitelező természetesen azonnal megígérte, hogy kiegyenesíti a felfestést. Arról, hogy kérdőre vonják-e az útjavítókat, nem érkezett információ.

(Tóth Ákos)