Már a neandervölgyi is hajózott

2012-03-03 08:37:00 szorenyi.p

hírkép

Százezer éve már hajózott a neandervölgyi ember, ötvenezer évvel megelőzve a Homo sapienst - írják görög kutatók a Journal of Archaeological Science című folyóiratban megjelent tanulmányukban.



A Homo neanderthalensis a régészeti leletek tanúsága szerint körülbelül háromszázezer évvel ezelőtt jelent meg és huszonnégyezer éve tűnt el máig felderítetlen okok miatt. Az eddig nem volt egyértelmű, hogy mennyire volt fejlett, pl. tudott-e hajót, tutajt építeni, azaz hajózni. Most a neandervölgyiek által készített jellegzetes pattintott kőeszközöket fedeztek fel görög szigeteken, amelyek 5-12 kilométerre vannak a szárazföldtől.

Első franciaországi lelőhelyük alapján a kőeszközöket a moustier-i ipar vagy kultúra tárgyainak tekintik. A leletekből, amelyek korát százezer évesre becsülik, a Patraszi Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi a modern embert ötvenezer évvel megelőzve képes volt a hajóépítésre.

2008-ban amerikai régészek Thomas Strasser, a Rhode Island-i Province Egyetem kutatója vezetésével Krétán hasonló kőeszközöket találtak, amelyek korát 130 ezer évesre becsülik. Kréta 40 kilométerre van a szárazföldtől, vagyis a leletek tanúsága szerint a neandervölgyi ember sokkal korábban szállt tengerre és sokkal messzebbre merészkedett.

A tudósok feltételezése szerint azonban nem a neandervölgyi ember volt az első hajós: az Indonéziához tartozó Flores szigetén az emberfélék által készített egymillió éves kőeszközökre bukkantak. Nagy valószínűséggel a Homo erectus képviselői szelték át a tengert jóval a neandervölgyi megjelenése előtt.