Még több torkosságot!

2012-02-29 14:16:00 szorenyi.p

hírkép

A Torkos Csütörtök sikerén felbuzdulva idén másodszor rendezik meg az Étterem Hét nevű programot. A hagyományteremtő akció a kedvezményes csütörtök híveit hét napon keresztül kényezteti majd.



A március 26. és április 1. között megrendezésre kerülő akció keretében a jelentkező éttermek vendégei háromezer forintos egységáron kóstolhatják meg a vendéglátó egységek háromfogásos menüit. A tavaly életre hívott kezdeményezés 2011-ben igen sikeres volt, hiszen 31 fővárosi étteremben összesen 4437 vendég használta ki a rendezvény lehetőségeit. Akkor a rendelkezésre álló helyek 80 %-a lett kihasználva.

A kezdeményezés sikeréről tanúskodik az is, hogy idén már további húsz fővárosi étterem csatlakozott. Helyet kizárólag a www.etteremhet.hu internetes oldalon lehet foglalni szerda délelőtt 10 órától. Itt az is megtekinthető, melyik étteremben pontosan hány hely áll még rendelkezésre, mivel a résztvevők előre meghatározzák, összesen hány vendéget fogadnak az Étterem Héten, a fő cél ugyanis a minőségi vendéglátás biztosítása.

A program egyébként eredetileg New Yorkból indult, a holland Étterem Hét népszerűsége után pedig Belgiumban, Luxemburgban, Ausztriában, Olaszországban, Kínában, Szingapúrban is bevezették azt, mielőtt Magyarországra is bekígyózott volna az akció.

(Tóth Ákos)