Berúgta az ajtót szilveszterkor

2011-12-31 08:08:00 szorenyi.p

hírkép

Szilveszterkor semmin sem szabad meglepődni. Bömbölő zene, ordibálás, üvegtörés, alkoholmérgezés, fiatalság, bolondság. De mi van, ha a lakásunkra pályáznak?



Egy miskolci panel, pár barát és (az előzőekből egyértelműen következő) jó hangulat kell egy tuti szilveszterhez - vallják az őseim. Na meg a Makai!- teszik hozzá. Értetlenül néztem, nem értettem, miért röhögnek annyira, de aztán megtudtam. Makai a szomszéd lépcsőház lakója volt, aki hajnali három körül (mikor a hangulat már az utolsókat rúgta), enyhén illuminált állapotban, hiányos öltözékben és egy üveg whiskey-vel a kezében jelent meg a harmadikon, a felesége után kutatva.

Ez még nem is lett volna akkora baj, de szentül hitte, hogy ez az a lépcsőház, a lakás pedig az övé és nem tágított. A fiatalok türelmesen elmagyarázták neki, hogy valószínűleg eltévedt, a felesége pedig már biztosan aggódik, ideje hazatérni. Úgy tűnt sikerült meggyőzniük, de a csengő újra megszólalt.

A második akciója után már mindenki bízott a nyugalmas éjszakában, de Makai nem adta fel. Ajtóstul rontott a lakásba (szó szerint), halálra rémítve ezzel az egész házat. A történet végül hatalmas röhögésbe fulladt, pláne mikor másnap reggel szerszámos ládával, sűrű elnézések közepette jött szerelni az ajtót. Mint kiderült, olyan sokat nem tévesztett, az emelet és az ajtószám egyezett, csak a lépcsőház volt egyel odébb.

Az úriembert azóta is emlegetik, sőt annyiszor hallottam a történetet, hogy ha szóba kerül úgy nevetek a szüleimmel, mintha én is részese lettem volna.

(Csernay Dóra)