Botrányos Fradi-meccs Baján

2011-12-04 08:35:00 szorenyi.p

hírkép

Zúgott a "három hülye" a bajai sportcsarnokban szombat délután. Pedig hölgyek voltak a kosárlabda-pályán, de a publikum nem róluk, hanem a 3 játékvezetőről állított ki verbális bizonyítványt. Volt némi igazuk, de a hazaik külföldi edzője is benne volt a játszmában.



A Világszám szerkesztősége imádja a sportot Amatőr szinten, de lelkesen űzik a kosárlabdát, így minden alkalmat megragadnak, hogy elméleti síkon is továbbfejlesszék tudásukat. Magyaran meccsekre járnak. Így volt ez december 3-án szombaton is. Megtekintettük a Baja - FTC női kosárlabda-rangadót. Nem szimatoltunk botrányt, de mégis szemtanúi lettünk.

A mérkőzés 30 percen keresztül izgalmasan, de sportszerűen zajlott. A 4. negyed elején aztán a játékvezetők 2 ferencvárosi támodás során összesen 5 személyi hibát ítéltek a hazai csapat ellen. Legalább hármat jogtalanul. Ez utóbbit azért merjük kijelenteni, mert profi játékos is ült velünk a lelátón, aki helyben kommentálta számunkra az szituációkat. Ezek után szabadult el pokol, hisze a fővárosiak ezek 14 pontos előnyre tudtak szert tenni.

A közönség felállva ordította a kissé szalonképtelen jelzőket a bírók felé, akik láthatóan eldöntötték, hogy ilyen körülmények között nem lesznek "jó fejek" a bajai lányokkal szemben. Ráadásul a hazaiak edzője látványosan arra utasította a játékosait, hogy minél több személyi hibát kövessenek el. Ezt egyébként a Fradi rutinos válogatott irányítója, Englert Orsolya szóva is tette. Valóban, a mérkőzés végére csak 4 bajai kosárlabdázó állt a pályán, a többiek ugyanis begyűjtötték mind az 5 személyi hibájukat. Ilyet még nem láttunk NB1-es mérkőzésen. A publikum a meccs végén tovább folytatta a beszélgetést a sípmesterekkel, akik csak rendezői biztosítással tudták elhagynia a csarnokot.

Minden bizonnyal folytatása lesz ennek a délutánnak, hiszen a szakszövetésg nem hagyhatja szó nálkül, hogy egy edző szándékos szabálytalanságra utasítsa játékosait. Ez még akkor sem sportszerű, ha amúgy a játékvezetők nyilvánvalóan kárukra tévedtek. A labda tehát mostantól a Magyar Kosárlabda Szövetség térfelén pattog.