Mozdonyon él a dicsőség

2011-11-26 07:14:00 szorenyi.p

hírkép

Mozdonyon a hősök! A londoni Wembley Stadionban aratott történelmi 6-3-as siker 58. évfordulójának alkalmából a tizenegy labdarúgót ábrázoló, teljes felületet betöltő grafikát helyezett el a MÁV az egyik modern mozdonyán.



A közel 86 tonnás, mintegy húsz méter hosszú vonatjármű "felmatricázásához" több mint száz négyzetméternyi fóliát használtak fel a dekoratőrök. A MÁV Trakció Taurus mozdonyán az Aranycsapat futballistáinak az arcképe látható, a sajátját ellátta a kézjegyével az ünnepségen részt vevő Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az együttes két, még élő tagja, valamint az akkor a válogatott keretéhez tartozott Várhidi Pál és Tóth József is.

Ez a mérkőzés egy egész ország számára örömet hozott - mondta beszédében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. - A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a XX. század viharában megtört ország kiegyenesítse a derekát, egyfajta nemzeti elégtétellel szolgált.

6-3, 7-1, 2-0 és 2-1 a magyar csapat javára, én ezeken a mérkőzéseken játszottam az angolok ellen - nyilatkozta Grosics Gyula. - Azért vagyok nagyon büszke a magyar csapat azon időszakára, mert világhírű válogatottakat győzött le. Az angolok a 2-1-es chilei sikerünk után a következő világbajnokságon például diadalmaskodtak. Ötvennyolc évvel ezelőtt játszott a magyar válogatott Londonban és manapság a világ minden táján ha Magyarországról van szó, az Aranycsapat egészen biztosan említésre kerül, erre legyünk büszkék. A mai napig kapunk simogatásokat általunk ismeretlenektől, főként az idősebb korosztályhoz tartozó hölgyektől.

Ezek a fiatalságunk képei, ennyi idő távlatából az ember szíve megdobban - mondta Buzánszky Jenő. - Édesapám a MÁV-nál dolgozott, én is ott kezdtem el az életemet, de végül a futball mellett kötöttem ki. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a mozdony beszáguldja az országot."

A mozdonnyal nemzetközi járatokon is találkozhatnak majd az utasok, a külföldi utak közül kiemelkedik a csíksomlyói búcsúra vezető kirándulás.