7 éjszakás kaland Hollandiában

2011-10-14 10:01:00 szorenyi.p

A futó kaland és a sírig tartó szenvedély közt csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart. Azt tudtam, mire gondolt Oscar Wilde, azt viszont még nem, hogy ezek közül melyikben lesz részem öt percen belül, amikor Eindhoven repülőtéren landolok.

A történet úgy kezdődött, hogy tavasszal fekvőgipsz került a lábamra, de ennyire még ne szaladjunk előre, pontosabban hátra. A helyszín egy holland repülőtér. A holland levegő kellemesebb volt, mint az otthoni lehűlés. Azért utaztam ennyit, hogy találkozzak valakivel, akit még soha nem láttam, és akivel egy hetet töltök. Persze, ha elém jön a reptérre.

Nyár végén egy baleset ágyhoz parancsolt. A neten "véletlenül" egy külföldi ismerkedős oldalra keveredtem, de nem bántam, mert így egyedül és mozgásképtelenül legalább akadt társaságom. Nemsoká levelezni kezdtem egy 25 éves, Rotterdamban élő portugál építésszel, majd megbeszéltük, hogy találkozunk. Annak ellenére, hogy még a lábra állás se ment, első ízben indultam nyugatra. A képek alapján egy görög istent képzeltem el, de - dacára a rengeteg beszélgetésnek - erről a találkozás pillanatáig nem győződhettem meg, mint ahogy arról se, hogy nem leszek rossz tréfának, pszichopatának vagy szervkereskedőnek az áldozata. És mi van, ha eljön, de nincs meg az a bizonyos szikra? Félve léptem be a terminálba, és amikor meglátott, se szó, se beszéd, megcsókolt. Sokáig életem legjobb hete volt.

Bejártuk Hollandiát és Belgiumot, azt akartam, hogy soha ne legyen vége az idillnek. Bár nehéz volt az elszakadás, nem vágyom vissza. Így tökéletes, hogy meghagytam őt és Németalföldet örök emléknek.