Nagykarácsonyban lakik a magyar Mikulás

2009-11-29 00:00:00 debreczeni.l

hírkép

Mikulás idén is vár mindenki a Fejér megyei Nagykarácsonyban , aki találkozni akar vele, hogy megossza örömét, vagy éppen bánatát. Azt kéri, hozzák el a szeretetet, hiszen Nagykarácsony az advent ideje alatt a szeretet fővárosa, a szeretet faluja.



A Magyar Posta 1994-ben alkotópályázatot hirdetett általános Iskolásoknak Tervezz karácsonyi bélyeget! címmel a nyertesek jutalma a díjak mellett nagykarácsonyi táborozás volt a következő esztendőben. Ekkor született meg az ötlet, hogy miért ne lakhatna a Magyar Mikulás Nagykarácsonyban. Így, a nagykarácsonyi önkormányzat és a Magyar Mikulás Alapítvány közös szervezésében egy üresen álló, bérelt épületben 1995-ben megnyitotta kapuit a Mikulás ház, mely a Szent Miklós legendájának szellemében működött.

Mikulás január 8-ig várja a látogatókat Nagykarácsonyban

A 2008-as esztendő komoly változásokat hozott a Mikulásfalva – Mesefalu projekt elindulásával. Nagykarácsony- Szőlőhegyen, a domboldalban megvásároltak egy gyönyörű 13 hektáros domboldalt, ahol megvalósítják elképzeléseiket. Az első ütemben megépül az új Mikulásház, a Madárház és az Állatsimogató. Elkészülnek a terület közművei, megtörténik a parkosítás, elvégzik a talajmechanikai vizsgálatokat.A második ütemben, kapacitásnövelő és kényelmi beruházások is. A beruházással megvalósul egy Közép-Európában egyedülálló élménykomplexum, melynek folyamatos működése évi 250-300 000 látogató zökkenőmentes kiszolgálását teszi lehetővé.

Mikulásfesztivál a megújult Mikulásházban, szeretetposta, játszóház, színpadi programok, . Szarvaspark-Mikulás szarvasai, Mikulás shop, séta, mikulásfutás, kézműves foglalkozások, mikulás teljesítménytúra, Guiness rekordkísérlet, és sok egyéb programlehetőség várja a látogatókat.