Two days in England

2011-06-19 16:22:00 szorenyi.p

hírkép

13 hónap múlva kezdőik a londoni olimpia. Ellátogattunk Anglia fővárosába, hogy feltérképezzük, mi várhat a magyar turistákra a sporteseményen túl. Sőt, most érdemes elutazni pár napra, hiszen a 2012-es árakat megbecsülni sem merjük. London amúgy Európa 2. legdrágább városa, legalábbis a statisztikák szerint.



A fapadosok repülők és az Európai Unió korában nem gond, hogy miképpen jussunk el Londonban. Igaz, egy hosszú hétvége azért belekerül vagy 250 ezer forintba, hiszen az angol fővárosban semmi sincs ingyen, sőt. Először a közlekedési lehetőséget vesszük górcső alá.

A repülőjegy nagyjából 30 forintba kerül, ha időben választunk. Igaz last minute akcióban 75 ezerért már kaphatink 2 éjszakás, rövid városnéző buszozással fűszerezett utat. A gép korán reggel indul, amjd a harmadik nap este jön haza, tehát 3 napunk marad városlátogatásra. Azonban ha saját magunk szervezzük a programot, akkor néhány dologra érdemes odafigyelni.

A lutoni repülőtéren 22 fontért (1 font kb. 303 forint) vásárolhatunk oda-vissza jegyet a Greenline buszokra. Muszáj retúrt venni, mert az egyirányú út 17 font. Az easybus elvben 2 fontért is elviszi az embert, de előre kell foglalni az interneten és ott csak a lehetetlen időpontokra kerül ennyibe a jegy.

Ha már bent vagyunk Londonban, Baker Street, Victoria pályaudvar, akkor nem érdemes kapkodni. Ha szállásunk viszonylag közel van a nevezett állomásokhoz, akkor megpróbálhatunk busszal is oda menni. A metro ugyanis 4 font, míg a busz csak 2,20. Amennyiben reggel érkezünk, és még sokat tervezünk közlekedni, akkor a napijegy ajánlott. 9.30 után már csak 6,60. Ezzel ennyit megyünk az 1-2 zónában, amennyit csak akarunk.

Létezik az Oyster Card is, ez egy elektronikus jegy, úgy működik az előre feltölthetős telefonkártya. Ráteszünk 10-20 fontot és ennyiért utazhatunk. A helyi magyarok szerint 1 hetes tartózkodásnál már megéri. A jegyek ugyanis lényegesen olcsóbbak ezen a módon és a napi limit átlépése után már nem vonnak le többet. Tapasztalatunk szerint a gyakorlottabb utazok éljenek vele, akik tudják, hogy egy-egy nap hová és mennyit mennek tömegközlekedéssel. Apropó tömegközlekedés, erről következő cikkünkben lesz szó.