Százezrek a csíksomlyói búcsún

2011-06-11 13:31:00 szorenyi.p

hírkép

Tiszta szándékról, a hazásság isteni szentségéről, az élet védelméről beszélt Spányi Antal székesfehérvári püspök Csíksomlyón a szentmise prédikációjában. Az egyházi méltóság az új magyar alkotmány apropóján szólt mindezekről.



A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal. A püspök szerint a nemzetért és hitért felelősséget kell vállalni.

Az új magyar alkotmányról annyit mondott, hogy szerinte a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. Ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat - védelmezte az új alaptörvényt szentbeszédében Spányi Antal.

Bár a nagy eső tegnap volt és ma reggelre kicsit kitisztul t az ég, a szentmise alatt ismét cseperegni kezdett, így ismét előkerültek az esernyők és esőkabátok Csíksomlyón.



A szentmisén részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.