Hegynek föl kemény lesz

2011-05-26 18:22:00 szorenyi.p

hírkép

Csaknem 12 kilométer és 671 méteres szintkülönbség vár azokra, akik futva akarnak feljutni a Kékesre. Május 28-án rendezik a 14. Kékes Csúcsfutást. Az amatőr futóknak ez komoly kihívás.



Aki futott már 12 kilométert az tudja, hogy a táv már önmagában sem kevés. Ha azonban végig hegyre kell futni, akkor egyértelműen gyilkosnak nevezhetjük. Egy amatőrt már akár 50-60 méteres szintkülönség is kikészítheti. Egy ilyen kihívásra csak komolyan felkészült sportolók vállalkozzanak.

A Kékes Csúcsfutás igazi „hungaricumnak” számító, egyedi, nagy, de teljesíthető kihívás” – mondta a versenyről Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója. „Az eddigi tizenhárom versenyen közel 15 ezer futó érintette meg a táv teljesítése után az ország tetejét szimbolizáló követ a Kékesen. Idén 1200-1300 nevezőt várunk.”

Az eddigi nevezők közül idén a legidősebb 76, a legfiatalabb 12 esztendős. A Kékes Csúcsfutáson a BSI 150 rendezője 1500 liter vízzel, 700 liter isoitallal, 120 kilogramm banánnal és 10 kilogramm szőlőcukorral gondoskodik a futók frissítéséről.