Még jobb lesz Szegedre vonatozni

2022-09-27 17:02:00 superadmin

hírkép

Bővítik a szolgáltatásokat a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonalon. Októbertől kora reggeltől estig meghosszabított üzemidővel, egész nap óránként közlekednek az Intercity-vonatok, és elérhető lesz a fedélzeti vendéglátás - derült ki a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.



Vitézy Dávid, a TIM közlekedésért felelős államtitkára elmondta, hogy a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged közötti vasúti szolgáltatások körének bővítésére nagy szükség volt, ez ugyanis  hazánk egyik legforgalmasabb vonala, amely távolsági és regionális szerepet is betölt és éves szinten több millió utas számára jelenti a vasúti utazás gerincét.

A Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonalon a járvány előtt, 2019-ben 3 millió volt az éves utasszám, idén az első nyolc hónapban már 1,9 millióan választották a vasutat ezen a vonalon. Az autózással versenyképes vasúti szolgáltatáshoz nagyban hozzájárul az, hogy egész nap rendelkezésre állnak az IC-járatok.

Vitézy Dávid kitért arra, hogy folytatják a távolsági járműpark fejlesztését. A kormány arról is döntött, hogy 39, később pedig további 10 Intercity-szerelvény beszerzését indítják el. Ezek az új vonatok 7, legfeljebb 9 korszerű kocsival közlekednek majd a MÁV-Start állományába érkező új Siemens mozdonyok mögött. Ezzel a beszerzéssel minden, Intercityként közlekedő távolsági vonat korszerű, 21. századi jármű lesz Magyarországon, hogy népszerűsítse és versenyképesebbé tegye a környezetbarát vasúti közlekedést.

„ Az IC+ kocsik megjelenésével egyidőben közel 40 év szolgálat után búcsúznak a napi forgalomból a vonalról a Rába gyártmányú komfortkocsik. Október 1-2. között a MÁV-START járműbúcsúztató programot szervez a 140-es vasútvonalon”- mondta az államtitkár.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a MÁV célja, hogy a közösségi közlekedés valós alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek, minél többen váltsanak vonatra vagy buszra az autó helyett. Ennek érdekében az elmúlt 4 ében a Volán Busz ZRT-nél 1900 új buszt állítottak forgalomban, illetve ezért zajlik az IC+ program, melynek újabb eleme a most életbe lépő szolgáltatásfejlesztés, járatsűrítés, ami a csatlakozási lehetőségekkel az ország több pontjára biztosítja az eljutást. A vezérigazgató rámutatott arra, hogy a szegedi vonalon az elmúlt években komoly fejlesztések valósultak meg, például megújult a szegedi és a ceglédi állomás is.

A csatlakozási lehetőségekkel kapcsolatban Pafféri Zoltán elmondta, hogy Ceglédről például át lehet szállni az IC beérkezését követő 5 percen belül Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza irányába. 2023-tól Szabadka felé is megindulhat a személyforgalom Szegeden keresztül. Az idei év egyik újítása, hogy Szegedről közvetlen járattal utazhattak Balatonra, Fonyódra az utasok az Aranyhíd Expresszel,  ezt a szolgáltatást jövőre büfékocsi igénybevételével élvezhetik az utasok. „Prémium kocsival, bisztrókocsival minden szegedi IC-t el fogunk látni, összesen 9 db új IC+ szerelvényt fogunk a szegedi vonalon hadrendbe állítani”- hívta fel a figyelmet a MÁV vezérigazgatója.

Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselője üdvözölte a fejlesztést, ami megkönnyíti a kecskemétiek és környékbeliek életét. Köztük az övét is,  hiszen a képviselő is a MÁV gyors és biztonságos szolgáltatását veszi igénybe ez év áprilistól. Az új bisztrókocsik használatával még nagyobb kényelmet biztosít a MÁV az utasoknak. Az új lehetőségekkel megfelelő alternatívát nyújt a vasút a közúti közlekedéssel szemben - hangsúlyozta a képviselő.