Lendületet kapott a hűvösvölgyi Nagyrét

2021-06-09 08:32:00 krr

hírkép

A pandémia idején még focizni sem tudtak lemenni azok, akik sportolni vágytak, most pedig a szabadtéren akár fesztivál is rendezhető. Ezt kihasználva rendezték meg a 2. kerületben  a Nagyrét Festet. Először, de vélhetően nem utoljára. Hagyományt készülnek teremteni vele.



A Nagyrét igazi reneszánszát éli, nemrégiben készült el az új erdész-játszótér és a fitneszpark, igazi közösségi hely alakult ki Hűvösvölgyben, az egész 2. kerület, sőt az egész főváros örömére. Kulturális programok mellett izgalmas sportesemények is szórakoztatták a hétvégén a látogatókat. Koncertek mellett volt irodalom is, Szerb Antal műveiből hallgathattak meg néhányat a résztvevők, vagy beszélgetés részesei lehettek az egyébként rendszeresen arrafelé futó Kiss Mari színművésszel.

A II. Nagyrét Labdarúgó Kupa kőkemény küzdelmet hozott, igazi sztárok is indultak. A Határtalanul csapatban például a tinik kedvencei szerepeltek, köztük a legendás Krisztosz bá, és még sokan mások. A Pasaréti Srácok dr. Gór Csaba ügyvéd vezérletével álltak fel, aki a Fidesz-KDNP jelöltje lesz a következő országgyűlési választásokon.

De volt itt sztárorvos, üzletház-igazgató, gyári munkás és profi focista is. Mindenkit összekötött a sport szeretete. Kőkemény küzdelmek után az egésznapos mérkőzéseket követően végül a Nagyrét Sportegyesület csapata szerezte meg az első helyet. A csapatban játszott Lengyel Gábor, a gyermekvasútról írt mesekönyv szerzője és Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró is.

A győzteseknek a kupát és az érmeket Örsi Gergely (MSZP), a 2. kerület polgármestere adta át, aki elmondta: jó ötlet, hogy kulturális és sportprogramok egyaránt szórakoztatják mind a résztvevőket, mind pedig az idelátogatókat. Ezáltal igazi találkozóhellyé válhat a Nagyrét.

A főszervező, Földváry-Oláh Csaba gondoskodott arról is, hogy a kulturális programok mellett gyorskosárlabdázók és zumbatáncosok is színesítsék a programot.

Az eseménysorozaton a legjobb sportoló játékost is megválasztották, Petrányi Marcell kapta meg ezt a címet.

Az eseményre ellátogatottt Varga Mihály pénzügyminiszter is, a kerület országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP). A miniszter nem csupán a döntőt izgulta végig, hanem megtekintette Orbán Borbála koncertjét is, amely komoly tetszést aratott.

A fesztivál megmutatta, hogy lehet olyan kulturális és sporteseményt szervezni, amely szakmától, politikától, életkortól függetlenül összehozza a magyarokat egy kis felhőtlen kikapcsolódásra.