Hoki eufória Szlovákiában

2011-05-02 14:49:00 protic

hírkép

A Szlovákiában zajló jégkorongvilágjbajnokságon már az első mérkőzések megmutatták, a sportban sohasem lehet biztosra menni.Egy dolog a papírforma, a hagyomány, más pedig a pályán mutatott teljesítmény.



A csoportmérkőzéseken sorozatban születtek a meglepetések. Ki gondolta volna, hogy a pozsonyi A csoportban két forduló után a németek 100 százalékos teljesítménnyel állnak majd az élen, úgy hogy előbb a toronyesélyes oroszokat, majd a fanatikus szurkolók által hajtott hazai csapatot győzik le.

Kassán pedig a norvégok szolgáltatatták a legnagyobb szenzációt azzal, hogy legyőzték a vb-cím egyik várományosát, a svéd együttest. Érdekes volt vasárnap látni, hogy az eufóriában élő szlovák szurkolók nem nagyon nehezteltek csapatukra a németektől elszenvedett egygólos vereség miatt.A zsúfolásig megtelt új pozsonyi sportcsarnok a vereség ellenére állva tapsolt Hossáék-nak, mivel a csapat a harmadik harmadban óriási küzdeniakarásról adott tanubizonyságot, 4:0-s német vezetésénél képes volt rövid idő alatt három gólt ütni, és csak egy hajszálon múlott az egyenlítés.

A hazaiak NHL-es sztárjai főleg a meccs elején fáradtan mozogtak, ami nem csoda, hisz pl.Michal Handzus, a Los Angeles King erőssége csak szombaton késő este érkezett meg a szlovák fővárosba, de fáradságra panaszkodott Marian Hossa, a Chicago sztárja is. A szurkolók szerint semmi sincs veszve, mivel a négyes csoporotkból három-három csapat jut tovább, és a szlovénokat legyőző szlovákok továbbjutása már biztosra vehető. A németek csoportelsőségét már nem lehet elvenni, így a keddi szlovák-orosz meccsnek a második továbbjutó hely megszerzése lesz a tétje. Az oroszok sem tündököltek eddig, lehet, hogy éppen a szlovák ellen szedik össze magukat?

A vb két helyszínén, Pozsonyban és Kassán folytatódik a hoki-fiesta. Mindkét városban ott vannak a csapatok szurkolói is, szerencsére eddig komolyabb rendbontás nem történt.Igaz Pozsonyban néhány magáról megfeledkezett finn és fehérorosz drukker a kelletténél több sört ivott, de randalírozásuknak a mindenütt jelenlévő rendőrök kíméletlenül végett vetettek. A szrukolók számára kialakított területen, az un.fan-zónában reggletől késő estig zajlik az élet, vasárnap 9 ezren tolongtak az óriáskivetítők előtt és bizonyára így lesz ez a többi mérkőzésen is...

 

(Protics János, Pozsony)