Home office: a járvány után is marad?

2021-03-10 17:16:00 Farmosi Nóra

hírkép

Hibrid munkavégzésre állhatnak át a cégek a vírus után. Bejött a home office, így sokan megtartanák ezt az opciót is a munkavállalóknak.



A koronavírus-járvány miatt világszerte kiürültek az irodák és a cégek jelentős része állt át az otthoni munkavégzésre. Kevés olyan szektor van, melyet egyáltalán ne érintett volna gazdaságilag a járvány, így a szakértők szerint a cégek a jövőben azon lesznek, hogy minél több pénzt spóroljanak meg - a többi között az irodákon is. Ennek kedvez a home office, hiszen ha a munkavállalók otthonról dolgoznak, nem kell fenntartani az irodákat, vagy egy új típusú munkarenddel akár kisebb helyen is megvalósítható lesz a munkavégzés a többszáz négyzetméteres irodaházak helyett.

 

A trend már a 2020-as mutatókon is jól látszik az irodák kiadásával foglalkozó IWG szerint. A cég vezérigazgatója, Mark Dixon a BBC-nek elmondta, hogy egyértelműen átalakulóban van a piac. A saját irodákat nem látják már szükségszerűnek a cégek, így inkább bérelnek, olyan helyszínen, ami közelebb van a munkavállalók lakhelyéhez - ezzel is csökkentve az ingázást. Van, ahol teljesen átálltak az otthoni munkavégzésre és ezt a jövőben is tartják majd, míg más cégek a járvány után is visszatérnek majd a hagyományos munkarendre, csökkentett home office munkavégzéssel.

 

Költséghatékonysági szempontból a hibrid munkavégzés megoldás lehet a veszteség csökkentésére, a dolgozóknak pedig nem vész el az idejük az utazással a munkahelyre - így mindkét fél jól jár, ha a jövőben is marad, legalább részben a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendszer.