A rendőrök elégedettek az emberekkel

2020-11-15 13:31:00 seifert.p

hírkép

Eddig 147 település önkormányzata rendelt el közterületi maszkviselést, a rendőröknek pedig szombaton 267 esetben kellett intézkedniük ezen szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. A kötelező közterületi maszkviselésre vonatkozó rendelet hatályba lépése óta így eddig összesen 823 emberrel szemben kellett fellépniük a rendőröknek - mondta Kiss Róbert az állami médiában.



Kiss Róbert közlése szerint úgy látják, az emberek megértették, hogy a kijárási tilalom segíti a járvány elleni védekezést. Ezt mutatja, hogy szombaton mindössze 530 esetben történt rendőri intézkedés ezen szabályok megsértése miatt, a legtöbb megállított pedig igazolni tudta, hogy szabályosan tartózkodik közterületen.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese megjegyezte, utóbbi szabályszegők közül hét olyan kutyasétáltató volt, aki a megengedett 500 méternél távolabbra ment, 44 ember a közterületi csoportosulás, gyülekezés szabályait sértette meg.

A rendőrök szombaton két budapesti vendéglátóhely hétnapos bezárásáról döntöttek, mivel az alkalmazottak, illetve az oda érkező ételfutár megsértette a maszkviselés szabályait - mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.



A rendőröknek szombaton mindössze 67 esetben kellett intézkedniük