Meghalt egy igaz magyar ember

2020-11-14 13:47:00 seifert.p

hírkép

Nyolcvanhetedik életévében elhunyt Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke - közölte a szövetség honlapján.



A Miniszterelnökség szombaton közleményben méltatta, hogy Halzl József nemzeti elkötelezettsége, rendíthetetlen jelleme, nagyszerű szervezőkészsége a Rákóczi Szövetség megalapítását követő több mint három évtizedben magyar fiatalok tízezrei számára tette lehetővé, hogy átéljék a nemzethez tartozás élményét és megerősödjenek magyarságukban.

A Rákóczi Szövetség a honlapján ismertette: Halzl József Győrben született 1933. december 19-én. Apai ága a felvidéki Szencről, anyai ága a burgenlandi Sopronkeresztúrról származik. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnök oklevelet. Később ugyanezen az egyetemen doktorált.

Az 1956-os forradalom idején ötödéves műegyetemi hallgatóként az események részeseként naplót írt, amelyet a rendszerváltozás után megjelentetett.

Szakmai munkája az energetikához kötötte, a rendszerváltozás előtt az EGI (Energiakutató Intézet) munkatársaként hőerőművekhez kapcsolódó kutatásokon dolgozott. 1991 és 1994 között a Magyar Villamosművek vezérigazgatójaként irányította az ország legnagyobb vállalatát. A rendszerváltozás idején aktívan bekapcsolódott a Magyar Demokrata Fórum munkájába, egy ideig a párt igazgatójaként is dolgozott.

1990-től 2018-ig a Rákóczi Szövetség elnöki tisztségét töltötte be. 2018-ban a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

Társadalmi tevékenységének a Rákóczi Szövetség mellett, része volt az 1980-as évektől a városmajori plébániaközösség ifjúságának szervezése és a hátrányos helyzetű emberek energiafogyasztását segítő Héra Alapítvány vezetése.

Életében meghatározó szerepet töltött be a komolyzene, ő maga is magas szinten zongorázott.

Halzl Józsefet a Rákóczi Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak.