Szárnyra kelt az Austrian is

2020-06-15 14:17:00 Kail

hírkép

Ismét indít járatokat az Austrian Airlines, a német Lufthansa leányvállalataként működő osztrák légitársaság első járata a koronavírus-járvány miatti leállást követően hétfő reggel szállt fel Münchenbe.



A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren reggel 5 óra 30 perckor a légitársaság dolgozóinak százai üdvrivalgással és tapssal köszöntötték az első járat indulását. Alexis von Hoensbroech, az Austrian Airlines vezérigazgatója "történelminek" nevezte az újraindulás napját azt követően, hogy a légitársaság a koronavírus-járvány miatt csaknem 90 napon át szüneteltette járatait. Arról is beszélt, hogy a légitársaság júniusban kapacitásának öt százalékát használja csak ki, több mint 30 célállomásra szállítva utasokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy azokra a helyekre, ahova korábban naponta több járat is indult, még csak heti egy-három alkalommal közlekedik majd repülőgép.

A tervek szerint júliusban már járataik legalább 20-30 százalékát elindítják, és év végéig a remények szerint elérik az 50 százalékot. A tengerentúli repülés július elsején indul majd, az első járat New Yorkba közlekedik, de Washingtonba, Chicagóba, Bangkokba is heti három alkalommal indítanak majd járatokat.

A vezérigazgató szerint az emberek régi utazási kedve hamarosan visszatérhet, ugyanis mostanáig a járatok 70 százalékára történt foglalás.

A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren és a repülőgépeken fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, így az utazás idején a legtöbb esetben kötelező a szájmaszk viselése hat évesnél idősebbeknek. A járatokon korszerű klímaberendezés gondoskodik a légcseréről, illetve a vírusok kiszűréséről. A repülőtéri autóbuszokon csak meghatározott számú utas utazhat, a repülőtereken pedig kötelező a legalább egy méter távolság betartása, valamint a szájmaszk viselése.  Sebastian Kurz kancellár nemrég jelentette be, hogy 600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines talpra állítására. Ebből 150 millió eurót az osztrák állam biztosít, a Lufthansa további 150 millió euróval járul hozzá leányvállalata megmentéséhez, emellett a cég 300 millió euró államilag garantált hitelt kap az osztrák bankoktól.

Közben Ausztriában hétfőtől enyhítettek a szájmaszk-viselés szabályain. Már csak a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi intézményekben és a gyógyszertárakban lesz kötelező a szájmaszk, valamint olyan szolgáltatások igénybe vételekor, ahol nincs lehetőség az egyméteres távolság betartására, mint például a fodrászatokban.

A vendéglátásban is történtek enyhítések, így az éttermek a jelenlegi 23 óra helyett éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. Az asztalok között továbbra is legalább egy méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál viszont négynél többen is ülhetnek.

Kongresszusok, illetve vásárok megtartására is van lehetőség már Ausztriában, a rendezvényekhez azonban hivatalos jóváhagyás kell, és a kérelemhez csatolni kell az úgynevezett "Covid 19 megelőzési koncepciót".

Ausztriában 17 042 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 16 059-en már meggyógyultak. Jelenleg 373 aktív beteget tartanak nyilván. A koronavírus okozta megbetegedés szövődményeibe 677-en haltak bele.