Könnyitések a cseh határokon

2020-05-18 19:44:00 j.protic

hírkép

Csehország május 26-tól újra szabaddá teszi államhatárainak átlépését, az ellenőrzések ezután már csak szúrópróbaszerűek lesznek, Jan Hamácek belügyminiszter Twitter-bejegyzése szerint erről hétfői ülésén döntött a cseh kormány.

 



A Csehországba való belépéskor továbbra is kell negatív koronavírus-teszttel, de ezt is csak szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni.

Tomás Petrícek külügyminiszter a kormányülés előtt újságíróknak azt mondta: Csehország azon igyekszik, hogy június közepéig teljes egészében megnyithassa határait. Ennek feltételeiről már tárgyalnak az összes szomszédos országgal, a legelőrehaladottabb állapotban a cseh-osztrák tárgyalások vannak.

A külügyminiszter szeretné elérni azt is, hogy a csehek anélkül utazhassanak a nyáron, hogy kötelező legyen számukra a koronavírus-teszt, illetve a külföldről való visszatérés után a kéthetes karantén.

"Május végén, június elején már nyilvánosságra kellene hoznunk a szomszédokkal való teljes határnyitás konkrét időpontjait és feltételeit" - mondta Petrícek újságíróknak a kormány ülése előtt. A csehek kiutazását jelenleg a szomszédos országok intézkedései akadályozzák.

A miniszter megerősítette: a cseh, a szlovák és az osztrák illetékesek kedden tárgyalnak a határok megnyitásáról, míg szerda a cseh-német tárgyalásoké. "Lengyelországgal a tárgyalások még csak a kezdeti szakaszban vannak. Remélem, hogy június közepén ez a határszakasz is megnyílhat" - mondta Petrícek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindez a járványhelyzet alakulásának függvénye.

Hétfő délelőttig Csehországban az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint 8480 személy kapta meg a fertőzést, a betegségből 5468 személy már felgyógyult. Az utóbbi két hétben a napi új fertőzések számának növekedése ötven körül mozog. A betegség eddig 298 halálos áldozatot követelt. Kórházban jelenleg már csak 166 személyt kezelnek, közülük mintegy kéttucatnál nehéznek minősíthető a betegség lefolyása.

Csehországban vasárnap éjfélkor véget ért a március közepén kihirdetett szükségállapot. A cseh kormány hétfői ülésének legfőbb célja a közéletet és a gazdaságot korlátozó intézkedések teljes feloldásának pontosítása. Már korábban közölték, hogy a szájmaszkok kötelező viselete a közterületeken május 25-én megszűnik, ugyanakkor továbbra is viselni kell majd a tömegközlekedési eszközökön és a zárt helyiségekben.