Összesen 15 millió forintot nyerhetnek

2020-05-07 10:02:00 Ujvári

hírkép

Kevesebb, mint 2 hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenkettedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.



A járvány elleni védekezés otthonába kényszerítette a társadalom nagy részét, ami talán még inkább ráirányította a figyelmet a szűkebb és tágabb lakókörnyezet fejlesztésére, felújítására, vagy karbantartására. Néhányan maguk vágtak bele vagy terveznek belekezdeni az ilyen típusú munkákba, ám a társasházak közös helyiségeinek megszépítéséhez már – a közösségi egyetértés mellett – komolyabb forrásra is szükség lehet. Ebben is segítheti a lakóközösségeket vissza nem térítendő támogatás keretében az OTP Business Társasházi Pályázata.

Bár az idén 12 éves kezdeményezés pályázati kiírása nemrég megújult, célja továbbra is a társasházak környezetének korszerűsítése, az esetleges közösségi élet támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. Az érdeklődőknek azonban kevesebb mint 2 hetük maradt a május 17-ei határidőig, hogy a pályázat weboldalán található űrlap kitöltésével benyújtsák jelentkezésüket.

„Akadálymentesített lombház, játszótér az udvaron, biciklitároló a lakóknak, világítás-korszerűsítés a lépcsőházban – ez csak néhány példa azok közül, amelyek megvalósításában segíthettünk az elmúlt években a Társasházi Pályázat révén. Úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb ilyen beruházást csak azért halogatják a lakóközösségek, mert épp nincs rájuk elég pénz, a pályázaton elnyerhető támogatással viszont elérhetővé válnak az évek óta vágyott fejlesztések. Idén nem csak a pályázat keretét és a támogatható társasházak vagy lakásszövetkezetek számát növeltük, de egyszerűsítettük a benyújtás menetét, hogy kevesebb adminisztrációra legyen szükség” – mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A pályázatokat két kategóriában nyújthatják be a jelentkezők. Az „Otthon a közösségben” elnevezésű kategória az ingatlanok üzemeltetésének hatékonyabbá vagy környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza, tehát például online leolvasható mérőórák felszerelése, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása, esetleg biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítése tartozik ide. Az „Otthon a jövőben” kategóriába a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így a lépcsőházak és lépcsők biztonságosabbá tétele, az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása, vagy akár energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

A győztes pályázó mindkét kategóriában 1,2 millió forintot nyerhet, ám a zsűri összesen 20 társasház vagy lakásszövetkezet pályázatát díjazza. Ha a pályázaton elnyerhető összeg csak részben fedezi a lakók terveinek költségeit, de saját forrásból nem tudják megfelelő mértékben kiegészíteni, vagy a fejlesztés túlmutat a pályázat keretein (pl. szigetelési munkák esetén), az OTP Businessnél több hitelkonstrukció közül is választhatnak.

Ahogy eddig, a lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. Nem csak a közös képviselők, egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak, és ahogy a korábbi években, idén sem feltétele a pályázat benyújtásának hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek.

A pályázatok leadási határideje: 2020. május 17.

A dokumentumok a pályázat weboldalán nyújthatók be, ahol az érdeklődők a pályázat kategóriáinak és díjazásának részleteiről is olvashatnak.