Futás a repjegy áráért

2020-04-28 13:41:00 Kail

hírkép

Még annak ellenére sem térítik vissza a később törölt járatokra váltott jegyek árát, hogy a cégek egy része jelentős állami támogatást kapott, hogy túlélje a krízist.



A koronavírus-járvány miatt törölt járatok miatt utasok százezrei várnak a repjegyük árának  visszatérésére - úgy látszik, hiába. Az EU-s szabályok értelmében 7 napon belül meg kellett volna kapniuk az összeget, ellenben a cégek jó része inkább újrafoglalást vagy vouchereket ajánlott nekik. Az Air France - amely 7 milliárdos mentőcsomagot kapott a francia kormánytól, hogy túlélje a válságos időszakot - azt közölte utasaival, hogy egy évet kell várniuk, mielőtt visszakaphatják a pénzüket. A KLM hasonlóan járt el - jóllehet 4 milliárd eurós segítséghez jutott a holland kormánytól.  Az Easyjetet 686 millió euróval segítette London. Ők azt kommunikálják, hogy az utasok megkapják a visszatérítést, ehhez viszont fel kell hívniuk az ügyfélközpontot, ahol arra panaszkodtak a vásárlók, hogy a hosszú várakozási idő miatt lehetetlen kapcsolatba lépni a céggel.

A légitársaságokat érzékenyen érintették a vírus miatti korlátozások, csak Európában 87 százalékkal kevesebb járat indult el, mint tavaly ilyenkor. Az Eurogroup adatai szerint a krízis kezdete óta legalább 1 millió járatot töröltek. Az utasoknak 32.3 milliárd euróval tartozhatnak a légitársaságok - közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Brüsszel közbelépésére lehet szükség a helyzet megoldására. Az EU márciusban már kiadott egy közleményt, mely szerint az utasoknak joguk van a visszatérítéshez, az IATA viszont kitart amellett az álláspontja mellett, hogy a légitársaságok most nem tudják ezt fedezni, ezért arra kérte a kormányokat, halasszák el a fizetési kötelezettségeket.

Az utasok egyre türelmetlenebbek, ami érthető, hiszen több millióan kerültek nehéz helyzetbe, vesztették el állásukat a vírus miatt. A szakértők azt javasolták, hogy közvetlenül lépjenek kapcsolatba a jegyüket kibocsátó céggel és igényeljék vissza a pénzt. Ha ők nem reagálnak, akkor forduljanak a bankjukhoz, segítsen visszaszerezni a kártyájukra a repjegyért levont összeget.