Ilyen turisztikai kampány még nem volt

2020-04-13 14:47:00 Kail

hírkép

Rendhagyó turisztikai kampányfilmet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), azt hangsúlyozva, vigyázzunk egymásra, és közösen sikerül majd megbirkózni a nehéz helyzettel.



A film, melyben a Bagossy Brothers Visszajövök című dala hallható, a következő időszakban látható lesz televíziós csatornákon és a közösségi médiában is.

Az ügynökség azt üzeni Magyarországnak, hogy "senki se adja fel a reményt, hiszen közös erővel sikeresen fogjuk leküzdeni a jelenlegi nehéz helyzetet és újra útra kelhetünk a csodás hazai úti célok felé". Most azonban az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója szerint "februárban még azt gondoltuk, hogy áprilisban arról szólnak majd a kampányaink belföldön, (...) mindenki induljon el és fedezze fel az országot, azokat a rejtett kincseket, csodákat, amelyek mindenhol ott rejtőznek. Azóta minden megváltozott, nemhogy új fejezetet kell nyitni a turizmusban, de egy teljesen új könyvet kell írni".  A mostani kampány "ugyanúgy szól a rendkívül nehéz helyzetbe került szakmának is: nekik is üzenjük, és üzenem személyesen is, hogy visszajön még a fejlődés és a virágzás korszaka a turizmusban".