Órákat vesztegelt a Ryanair gépe utasokkal

2020-02-18 17:48:00 Kail

hírkép

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.



A Ryanair légitársaság járata a nap folyamán mintegy hat órán át vesztegelt a repülőtéren, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy megállapítsák: az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek - írta a Miniszterelnökség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Úgy fogalmaztak: "felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében".

Sajtóinformációk szerint a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről induló járat hosszú órákon át várakozott a kifutópályán, eközben az utasoknak nem adtak érdemi tájékoztatást, sem ételt, sem pedig italt nem biztosítottak a számukra a többórás veszteglés alatt.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni kötelezettségeinek.