Magyar lánypiac Németországban

2020-01-05 10:16:00 Kail

hírkép

Prostituáltként bocsátottak áruba lányokat egy magyar bűnszervezet tagjai külföldön – írja a police.hu. Az öt elkövető egymás között is kereskedett a nőkkel a nagyobb haszon reményében.



A  2014-ben elindult nyomozás kiderítette, hogy az emberkereskedők olyan, többnyire nehéz sorsú, szegénységben élő nőket hálóztak be például online, házassági ígéretekkel, akik nem beszéltek idegen nyelveket. Aztán külföldre csalták és Németországban kényszerítették őket prostitúcióra, leginkább Nürnbergben vagy Augsburgban.

A rendőrség szerint voltak köztük olyan nők, akiknek még a prostitúció is jobbnak tűnt korábbi életkörülményeikhez képest. Őket nem volt nehéz ott tartani, de akik ellenszegültek, azokat bezárták és az irataikat is elkobozták. Volt, hogy veréssel, sőt megöléssel fenyegették őket.

Minden nőnek legalább öt kuncsaftot kellett fogadnia naponta, az ezért kapott pénzt szinte teljes egészében felélték a bűnszervezet tagjai. A nők csak annyi ennivalót kaptak, amennyi a túléléshez kellett nekik. Egészségügyi ellátáshoz nem jutottak hozzá.

A csoport öt tagja a lányokat egymás között is cserélgette, többnyire 1000 euróért.

Márciusban elfogták egy fóti család három tagját. A 25 éves N. Andrásnak, a szintén 25 éves N. Lászlónak valamint N. Lászlónénak az otthonában lefoglalt telefonokból, feljegyzésekből és szerződésekből  derült fény a bűnszövetkezet működésére. Ezek segítségével fogtak el két másik lánykereskedőt is, a budapesti B. Antalt és a gödöllői N. Csabát még novemberben.

Ők is ugyanabba a nürnbergi panzióba hordták a lányokat, mint a többiek, ahol a fóti asszony, N. Lászlóné fogadta őket. A nő hosszabb ideig lakott ott, és intézte a légyottokhoz szükséges szobákat.

N. Andrást, N. Lászlónét és N. Lászlót emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanújával, B. Antalt bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettének és kitartottság bűntettének megalapozott gyanújával, N. Csabát pedig kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettének és üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettének megalapozott gyanújával  tartóztatták le.