Elfeledett értékek bemutatása

2019-11-24 10:53:00 Ujvari

hírkép

Az első Pinceszernek, a külhoni magyar borászok találkozójának a Magyarság Háza adott otthont szombaton. Félszáz külhoni magyar borászat mutatkozott be Budapesten azzal a céllal, hogy a hazai borkedvelő közönség megismerhesse a termékeiket, és ezzel együtt a külhoni magyar borvidékeket.

 



,,Szeretnénk a külhoni magyar borvidékeket, borászokat bevonni a magyar szakmai körforgásba. A rendezvény célja az is, hogy a borászok megismerjék egymást, és tapasztalatot cseréljenek" - mondta a program főszervezője, Geönczeöl Attila.

A válogatott borok mellé felvidéki sajtokat és az Ipolyszalkai Farm sonkáit, kolbászait és szalámijait is megkóstolhatták a vendégek. 40-45 pince mutatkozott be a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Partiumból, Délvidékről, valamint a Mura-vidékről. A mesterkurzusokon a natúr- és kénmentes borokról Sütő Zsolttól és Maurer Oszkártól, a Felvidéki Zöld veltelinikről Geönczeöl Attilától, Erdély borvidékeiről pedig Balla Gézától hallhattak az érdeklődők.

A rendezvény egyrészt összefogta az egykori magyar történelmi borvidékeken dolgozó magyar ajkú borászokat, másrészt összehozta őket a magyarországi borkedvelőkkel is.

A Külhoni Magyar Borászok Egyesületének jövőbeli tervei között szerepel, hogy határon túli nagyobb városokban is bemutatkozzanak.